GVH: ezer vásárló 15 és 50 ezer forint közötti visszatérítést kaphat a Media Marktól
Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négyféle televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. – ezt tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint ezer érintett vásárlónak összesen több mint 20 millió forint kompenzációt fizet.

Kép: wikipedia.org
A nemzeti versenyhatóság tavaly indított eljárást a Media Markt áruházakat és honlapot működtető Media Markt Magyarország Kft.-vel szemben, mert a gyanú szerint a cég szabálytalanul tüntette fel a honlapján egyes elektronikai eszközök akciós árait.
A versenyfelügyeleti eljárás feltárta, hogy négy televíziókészülék esetében az eredetiként megjelölt árakat az áruházlánc korábban nem alkalmazta huzamosabb ideig, így nem minősültek az adott termékek jellemző árainak. Az ezekhez képest feltüntetett, valójában valótlan megtakarítás ígérete ezért megtévesztette a fogyasztókat.
A Media Markt az eljárás során mindenben együttműködő volt, elismerte a jogsértést, a jogorvoslati jogáról lemondott, továbbá kompenzációs vállalást nyújtott be, amit a GVH kötelezően előírt számára. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa – tekintettel a kiemelt együttműködésre és az önként vállalt kompenzációra – több mint 35 százalékkal csökkentette a kiszabott bírságot, ami így 23,9 millió forint lett.
A felajánlott kompenzáció keretében a Media Markt azt vállalta, hogy 15 ezer és 50 ezer forint közötti értékű ajándékkártyát ad annak a több mint 1000 vásárlónak, akik a jogsértés időszakában megvásárolták a négy televíziókészülék valamelyikét. Fontos, hogy az ajándékkártyák beváltási küszöb nélkül, teljes egészében levásárolhatók a következő 2 évben. Az áruházlánc 2023. december 31-ig várja azoknak a vásárlóknak a jelentkezését, akik valamelyik Media Markt áruházban vásárolták meg az érintett televíziókat, az online vásárlókat pedig e-mailben értesíti a kompenzációról.
A visszatérítést azok kaphatják, akik 2020. szeptember 3. és 2022. május 8. között vásároltak 139 centiméteres képernyő átmérőjű Philips 55 PUS 7805/12 4K Ultra HD Saphi Smart LED Ambilight készüléket, 2021. június 16. és 2022. március 7. között 164 centméteres Philips 65 Oled 705/12 4K Ultra HD Android Smart Oled Ambilight készüléket, 2021. augusztus 12. és 2022. május 1 közütt 194 centiméteres LG 75UP81003Lr Smart LED 1 4K Ultra HD, Hdr, webOs, ThinQ Al-et, vagy 2021. szeptember 14. és 2022. május 1. között Samsung Ue70Au8002Kxxh Crystal UHD 4K Smart LED TV-készüléket.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >