GVH-elnök: Az Árfigyelő védi a családokat
Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Fogyasztóvédelmi Kutatócsoportjának szakmai konferenciáján tartott előadást a sérülékeny fogyasztói csoportokról. A nemzeti versenyhatóság elnöke gyakorlati példákon, az elmúlt időszakban lezárt ügyeken keresztül mutatta be a GVH fogyasztóvédelmi tevékenységét, kiemelten fókuszálva a gyermekek, családok, idősek és betegek védelmére. Az online Árfigyelőről azt mondta: a rendszer kiemelten védi a családokat.

Védik a családokat
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke előadása elején rávilágított:
„a GVH hosszú ideje kiemelt figyelmet fordít a sérülékeny fogyasztók védelmére. Sérülékeny fogyasztók olyan honfitársaink, akik valamilyen okból kifolyólag jelentősebben ki vannak téve a befolyásolás veszélyeinek” – tette hozzá. Kifejtette: „Ilyen ok lehet például, ha egy azonosítható fogyasztói csoport tagjai kiemelten oda figyelnek egészségi állapotukra, és így könnyebben befolyásolhatóak olyan reklámokkal, melyek megtévesztő egészségügyi előnyöket kötnek egy termékhez. A GVH-nak természetesen a fogyasztóvédelmi tevékenysége folyamán különös figyelmet kell szentelnie ezen csoportok védelmére”
– húzta alá Rigó Csaba Balázs.
A GVH elnöke előadásában az elmúlt időszakban lezárt versenyhatósági ügyekből merített gyakorlati példákon keresztül mutatta be a sérülékeny fogyasztói csoportok védelmének jelentőségét. Az Elf Bar ügy bemutatása során Rigó Csaba Balázs kiemelte:
„a megtévesztő reklámgyakorlatok nemcsak félrevezetőek, hanem komoly, akár egészségkárosító hatásokkal is járhatnak, ezért nagyon fontos felhívni a figyelmet ezek veszélyeire.”
Előadásában Rigó Csaba Balázs kiemelte azt is, hogy a GVH fokozott figyelemmel védi az időseket és a betegeket a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoktól. A nemzeti versenyhatóság elnöke a nyár végén lezárt üdülési jogokkal kapcsolatos megtévesztési ügy kapcsán ismét felhívta a figyelmet ezen – elsősorban az idősek körében terjedő – csalások veszélyeire.
Előadása végén Rigó Csaba Balázs kitért az online Árfigyelőre pozitív hatásaira. Mint mondta:
„az Árfigyelő az árak mérséklésén keresztül minden fogyasztónak segít, azonban kiemelten nagy védelmet és segítséget nyújt a családok számára. Az oldal használatával a fogyasztók időt és pénzt spórolhatnak, mely a családok esetében rendkívül fontos”
– hívta fel a figyelmet a GVH elnöke.
Végezetül Rigó Csaba Balázs bemutatta a Családbarát Munkacsoport céljait és működését. Leszögezte, hogy a nemzeti versenyhatóság minden rendelkezésére álló eszköz segítségével védi a magyar fogyasztókat – különösen a sérülékeny csoportokat – a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.
Kapcsolódó cikkeink
Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal 2024-es beszámolóját az Országgyűlés gazdasági bizottsága
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága ellenszavazat nélkül elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal…
Tovább olvasom >GVH: átláthatóbban fog akciózni az Answear ruházati webáruház
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Answear ruházati webáruházat működtető…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >