Az Országgyűlés elfogadta a GVH-beszámolót
Az Országgyűlés november 12-én elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavalyi tevékenységről szóló beszámolóját.
A kartellekkel szembeni határozott fellépéssel és a kiszolgáltatott fogyasztók védelmével a versenyhivatal kiemelten foglalkozott. Az internetes ingatlanértékesítéssel kapcsolatos aggályok miatt először indított közérdekű keresetet 2011-ben.
A GVH új panaszkezelési rendszert vezetett be, mert a többségében egyedi sérelmekkel kapcsolatos fogyasztói jelzések túlnyomó része nem volt alkalmas eljárás megindítására.Így csak az a panasz kerül a vizsgáló irodára, amelyből nagyobb eséllyel indítható versenyfelügyeleti eljárás.
Tavaly a GVH fogyasztóvédelmi eljárásainak legjelentősebb részét a fogyasztói csoportok elleni eljárások alkották. A Hivatal a fogyasztók figyelmeztetésén túl jogszabályi szinten is kezdeményezte az ezzel kapcsolatos versenyproblémák kezelését.
Az elmúlt évben is több olyan panasz és bejelentés érkezett a hivatalhoz, amelyben a fogyasztók azt kifogásolták, hogy egyes üzletláncok magyar termékként hirdetnek olyan termékeket, amelyek nem magyar alapanyagból készültek. 2011-ben indított „magyar termék” megjelöléssel kapcsolatos eljárásaiban – az összes körülmény mérlegelése mellett – a GVH az átlagfogyasztó szemszögéből vizsgálta azt, hogy mi a magyar, vagyis azt, hogy mit tart a fogyasztó magyarnak, ehhez képest értékelte a vállalkozások kommunikációját. A magyar termék fogalmát a GVH döntéseinek időpontjában még nem határozta meg jogszabály. (Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >