Gundel emléktábla-koszorúzás
Koszorúzási ünnepséget tartott Gundel János (1844-1915) születésnapjára emlékezve a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Gundel család, a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola a 2016. júniusában felavatott Gundel János emléktáblánál az V. kerületi Akadémia utca 1. szám alatt.
A szűk körű csendes megemlékezésen beszédet mondott Kovács László, az MVI elnöke, aki kiemelte, hogy az Ipartestület a hagyományok ápolását mindig is fontos feladatának tartotta, különös tekintettel Gundel Jánosra, aki a Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatának – az MVI elődjének – 35 éven keresztül volt az elnöke, majd később örökös díszelnöke volt. A 2017. decemberében elhunyt Jakabffy Lászlóról is megemlékeztek a jelenlévők, akinek oroszlánrésze volt az emléktábla felállításában.
A koszorúzási ünnepségen a Gundel család részéről dr. Gundel János a BGE professzora rövid visszatekintésben méltatta a világhírű Gundel vendéglős dinasztia megalapítóját, megköszönte az MVI-nek, hogy évente megszervezik ezt a kis visszaemlékezést, majd sor került az emléktáblára megkoszorúzására.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >