Guinness-rekordkísérlet italoskarton-gyűjtésből
Guinness-rekordot szeretnének felállítani az italos kartonok újrahasznosításából budapesti gyerekek, a rekordhoz egy tonna tejes és üdítős doboz összegyűjtése szükséges, ami 30-35 ezer kartont jelent – mondta Baka Éva, az eseményt szervező Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
A kezdeményezés nyitott, várnak mindenkit június 3-án a Millenárison – mondta Baka Éva. Az eseményt délután egy órára szervezik, de már reggel 10-től fogadják a kiöblített, lapított kartonokat a helyszínen – ismertette az IKSZ elnöke.
Az italos kartonokat sokféle módon lehet újrahasznosítani, mivel a darálás során a dobozokon lévő műanyag összeragasztja a szemcséket, így készülhet belőlük bútorlap, elválasztó fal – mondta Baka Éva. Ha vizes oldással kiveszik a műanyagot és az alumíniumot, az így készült merített papírból tojástartó, higiéniai papír, akár plakát is előállítható, mivel nagyon jó minőségű ez a papír – tette hozzá.
Lényeg az, hogy lapítunk – fogalmazott az ISZ elnöke a szelektív kartonok gyűjtésének módjáról. Hozzátette: nem fontos kiöblíteni a dobozokat és a kupak is maradhat rajta. Fontos, hogy szelektíven gyűjtsük a hulladékot, Magyarországon ma ezeknek a kartondobozoknak 20-23 százaléka kerül be a gyűjtőedényekbe – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az IKSZ új igazgatót nevezett ki
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >75 ezer tojásból készült rántottával várt minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az IKSZ támogatja az energiaitalok 18 éven aluliaknak történő eladását tiltó törvényjavaslatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TikTok-láz Budapesten: sorban állnak a fiatalok a QQ Express ázsiai boltjaiért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >