Zöld kendő fehérben
Hogy lesz egy csontszáraz, másfélcentis, tablettaformájú tárgyból nagyon gyorsan higiénikus kéztörlő kendő? A Kaliforniából érkezett innovatív megoldás a Pure Napkin elnevezésű termék, amely kevés víz hatására pillanatok alatt „kidagad a fazékból”, széthajthatóvá válik, így helyettesítheti akár a legelegánsabb éttermekben a pincértől kapott nedves törlőkendőt is.
Minthogy a kendő adalékanyagoktól mentes, bőrbarát, biológiailag száz százalékban lebomló viszkóz anyagból készül, így teljesen megfelel a környezetbarát koncepcióval működő éttermek és a hasonlóan gondolkodó vendégeik igényeinek. Az alkalmazásával járó rituálé – a kendő leöntése és megdagadása a vendég előtt –, valamint a használatát kísérő ízléses kiegészítő eszközök növelik is a vendéglátóhelyi élményt, akárcsak illatosítása egy-egy választott illóolajjal. A tablettát többnyire erre a célra készült tíkfa, kő- vagy porcelánedényekbe helyezik, és a vendég előtt adnak hozzá 1-2 cl meleg vizet. A kendő mérete kihajtva 23×24 cm, színe fehér, de a gyártó elvben képes más méretben és árnyalatban is előállítani. A Pure Napkin – Svájc, Németország és Belgium után – idéntől már Magyarországon is elérhető. //
Kapcsolódó cikkeink
Zöldet zöldbe! – Környezettudatos csomagolás a Prémium Kert Kft.-nél
Van Szegeden egy olyan zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó családi vállalkozás, mely…
Tovább olvasom >Belehúzott a biológiailag lebomló térkitöltő habot gyártó magyar cég
Kétszeresére (100 000 literre) növeli kapacitását novemberben a dobozokban szállított…
Tovább olvasom >VPK Packaging: új megoldásokkal a fenntarthatóságért
A világ végleg megváltozott 2020-ban. A járvány hatással volt ránk.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >