A nyárra elkészül a gabona-feldolgozó Tiszapüspökiben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 27. 11:08

Várhatóan a nyárra elkészül a Tisza-TK Projekt Kft. mintegy 45 milliárd forintos beruházással épülő gabona-feldolgozó gyára Tiszapüspöki határában – közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

buza

Zahola-Pollák Vanda elmondta: a társaság már megkezdte az évente 530 ezer tonna kapacitású feldolgozó üzem ellátásához szükséges kukorica felvásárlását. A termékek teljes egészében magyar alapanyagból készülnek majd – tette hozzá.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint az építkezés a tervnek megfelelően halad. A területen naponta körülbelül 1500 ember dolgozik, a beruházáshoz kötődő több száz vállalkozás közül a hazai beszállítók aránya megközelíti a 70 százalékot – húzta alá.

A teljes egészében magyar tulajdonú Tisza-TK Projekt Kft. zöldmezős beruházásának alapkövét egy éve tették le, a kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű projektet a kormány 9,2 milliárd forinttal támogatta.

A vállalat a felvásárolt GMO-mentes magyar kukoricából élelmiszeripari alapanyagokat, ezen belül is a legmagasabb minőségű alkoholt, izocukrot, étolajat állít majd elő. Jelentős lesz az állattenyésztési célokra gyártott GMO-mentes takarmányalapanyag-termelés is.

Az új gyár stabil, hosszú távú keresletet biztosít a kukorica és a biomassza számára. A társaság 55 milliárd forintos éves árbevétellel számol, amelynek 75 százaléka a tervek szerint az exportpiacokról származik majd.

Az ügyvezető jelezte: időarányosan halad a Tisza-TK Projekt Kft. által teremtett 550 új munkahely feltöltése is. A Szolnokhoz közeli Tiszapüspöki határában épülő telephelyen már 320-nál több saját alkalmazottat foglalkoztatnak. Többségük a környék településein él, ám a cég ösztönzi és lakhatási támogatással segíti azokat is, akik az ország távolabbi pontjairól költöznek a gyár közelébe – tette hozzá. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink