GOSZ: folynak a tavaszi munkák, de hiányzik a csapadék a földeknek

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 07. 11:35

Mintegy 100 milliméter csapadék hiányzik a földeknek, ezért most leginkább esőre volna szükség az őszi kalászosok fejlődéséhez, a további tavaszi munkák, mint például a vetés, elvégzéséhez – közölte Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI megkeresésére.

buza

Az őszi kalászosok állapota jó, illetve közepes – mondta a GOSZ elnöke. Hozzátette: a rovarkártevők és a gombabetegségek is megjelentek már az enyhe tél miatt az őszi vetésű táblákon. Erre a gazdálkodók felkészültek, és főként permetezéssel védekeznek. Példaként említette a repcét, amely már virágzik, és ígéretes képet mutat, de a rovarkártevők ellen 4-5 naponta szükséges a permetezés.

A vetési munkák lényegében az országban mindenütt folynak, eltérő intenzitással vetik a kukoricát és a napraforgót. A legintenzívebb munka ezen a területen az ország déli megyéiben zajlik. A vetőmag-ellátással nincs gond, de a tavaszi esőre nagy szükség lenne, „most ezért fohászkodik a legtöbb gazda” – mondta Vancsura József. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink