Gombatermesztő- és feldolgozó üzemet épít a Fungaria Bio Zrt. a szabolcsi Nagykállóban
Gombatermesztő- , feldolgozó- és kutatóközpontot, valamint komposztgyártó üzemet épít a Fungaria Bio Zrt. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban. A kormánytámogatással megvalósuló, 10,5 milliárd forint értékű beruházás projektbemutatóját kedden tartották a nyírségi kisvárosban.
Az eseményen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, 2010 óta megduplázódott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének az ipari teljesítménye, amely az itteni emberek munkabírását és munkamorálját dicséri.
Az ország makrogazdasági adatai már a mindennapokban is megmutatkoznak, a munkanélküliség harmada a néhány évvel ezelőttinek, a bérek pedig folyamatos növekedésben vannak – sorolta az államtitkár, hozzátéve, az elért eredményekkel nem szabad megelégedni és folytatni kell ezt a gazdaságpolitikát.
Varga László, a Fungaria Bio Zrt. projektvezetője a beruházással kapcsolatban azt mondta, egy olyan gombatermesztő komplexumot szeretne a társaság létrehozni egy Nagykálló határában lévő tizennyolc hektáros területen, ahol környezetbarát termesztési technológiával laska és más „egzotikus” típusú gombákat termesztenek, dolgoznak fel, csomagolnak és értékesítenek. Az ilyen típusú, itthon még kevéssé ismert gombafajták termesztése nehezebb, mint a hagyományos csiperkegombáé, ezeket szeretnék meghonosítani Magyarországon is – tette hozzá a projektmenedzser.
A gombákat – komposzt segítségével – húsz termesztőházban fogják termeszteni, az innen kikerült termékek egy részét frissáruként értékesítik, a fennmaradó mennyiséget a külön erre a célokra felépített üzemegységekben feldolgozzák és csomagolják. A feldolgozott gombából például vegetáriánus készételeket, húspótló termékeket fejlesztenének ki és gyártanának; az új termékek kifejlesztését és kutatását több hazai egyetem szakmai segítségével valósítanák meg.
A cég komposztüzemet is építene, amely biztosítaná az alapanyagot a termesztéshez – tette hozzá Varga László. Megjegyezte, a termesztési integrációba bárki bekapcsolódhat, amihez a társaság szakmai és gyakorlati segítséget fog biztosítani.
A Fungaria Bio Zrt. számításai szerint az üzem 3-5 évig tartó felfutás után évente 4-6 ezer tonna gombát lesz képes előállítani, aminek évente 10-15 ezer tonna komposztalapanyag-igénye van. A főbb exportcélpontok Németország, Franciaország, Belgium, Svájc és Oroszország lesznek.
A tervek szerint a komplexumban 280 munkavállaló foglalkoztatását tervezik. A mintegy 2,6 milliárd forintos támogatást élvező, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított projekt munkálatai – a szükséges engedélyek beszerzése után – idén nyáron kezdődhetnek el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A gombatermesztés hatékonyabbá tételére dolgoznak ki új megoldást
A gombatermesztés hatékonyságának javítására dolgoznak ki új megoldást a Nemzeti…
Tovább olvasom >A gomba dala – A nap videója
Az Ableton német zenei szoftvercég gombára csatlakoztatott érzékelőkkel méri a…
Tovább olvasom >Magyar gomba: a jövő szuperélelmiszere
A Magyar Gombakertész Kft. és a Debreceni Egyetem közös kutatás-fejlesztési…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >