Gluténmentes sütőipari alapkeverékeket előállító üzemet adtak át Nyíregyházán
Gluténmentes zabfeldolgozó üzemet épített a GOF Hungary (Gabona-, Olajos és Fehérje-növények Termelését Koordináló) Kft. Nyíregyházán, az 1,3 milliárd forint értékű beruházást csütörtökön adták át a nyírségi megyeszékhelyen.
MTI/Czeglédi Zsolt
Szurovcsák András ügyvezető igazgató elmondta, a társaság konzorciumi partnerével, a KOR-AN 98 Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel indított közös kutatási-fejlesztési projektjében vizsgálta meg, hogy mely gluténmentes növények termeszthetőek ipari mértékben, amelyekből gluténmentes pékáru előállítására alkalmas lisztkeverékek állíthatók elő, és ehhez milyen malomipari technológiákat kell kifejleszteni.
A üzem zöldmezős beruházással épült meg, zabot dolgoz fel és ebből gluténmentes zabpehelylisztet, zabpelyhet és prémium zabpelyhet állít elő. A gyár rendelkezik a gluténmentesség igazolásához és dokumentálásához szükséges nyomon követési rendszerrel is – mondta az ügyvezető.
Szurovcsák András megjegyezte, a beruházáshoz több mint 627 millió forintot a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt pályázaton nyertek el, de a késztermék-fejlesztéssel együtt több mint kétmilliárd forintot fordítottak a projektre.
Az alapanyagként szolgáló zabot a társaság a KOR-AN 98 Kft.-től szerzi be, amelynek zabtermelő területe a következő három évben várhatóan eléri majd az ötszáz hektárt. A szigorú kontroll alatt tartott termelést és tárolást követően az üzemben a zabot megtisztítják, hántolás után pelyhesítik vagy lisztté őrlik majd csomagolják.
A beruházás tíz új munkahelyet teremt, és több mint ötven megőrzéséhez járul hozzá.
A GOF Hungary Kft. termelői értékesítő szervezetként 44 tulajdonos-taggal jött létre 2004-ben, fő tevékenysége a vetőmagok és műtrágyák beszerzése, megtermelt termények értékesítése. A társaság Magyarország harmadik legnagyobb repceexportőre évi 15-20 ezer tonna kivitellel, napraforgó-értékesítése meghaladja az évi 20 ezer tonnát.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2016-ban átlagosan 54 munkavállalót foglalkoztatott, nettó árbevétele a 2016-os 5,8 milliárd forintról 2017-ben 6,2 milliárd forintra nőtt. Adózott eredménye három évvel ezelőtt 13,6 millió forint, 2017-ben pedig 52,8 millió forint volt.
A rizst kivéve a gabonafélékkel, hüvelyes növényekkel és olajos magvak termesztésével foglalkozó KOR-AN 98 Kft. nettó árbevétele 2016-ben 671,7 millió, 2017-ben pedig 511,7 millió forint volt, adózott eredménye a 2016-os 19,4 millió forintról 11,5 millió forintra csökkent 2017-ben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: végre zsebükbe nyúlnak a nagyvállalatok vezetői, ha fejlesztésről van szó
Jelentős változások mentek végbe a nagyvállalatok beruházási hajlandóságában – derült…
Tovább olvasom >180 millió eurós fejlesztést tervez a Gruppo Megamark Dél-Olaszországban
Az olaszországi regionális élelmiszer-kiskereskedő, a Gruppo Megamark két év alatt…
Tovább olvasom >Brazil üzemének bővítésébe invesztál a Coca-Cola FEMSA
A Coca-Cola FEMSA több mint 600 millió reált (kb 110…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >