GLP-1: múló hype vagy tartós trend?
A GLP‑1 alapú testsúlycsökkentő gyógyszerek gyors terjedése világszerte hatással van az élelmiszer‑fogyasztási mintázatokra. Az étvágycsökkentés befolyásolja a kosarak összetételét, méretét és összegét egyaránt. Az, hogy az amerikai mintát követve Európa is e gyógyszerek tömegpiacává válik-e – és a gyártóknak, kereskedőknek itt is a fogyasztás visszaesésével kell-e számolniuk – már az egész közeli jövőben eldőlhet.
Gyorsan terjed a GLP-1 receptor agonisták használata a világ fejlett országaiban. Ezekre az eredetileg a cukorbetegség kezelésére fejlesztett szerekre testsúlycsökkentő mellékhatásuk miatt irányul egyre nagyobb fogyasztói figyelem.
Míg alkalmazásuk biztonságosságával kapcsolatban Európa óvatosabb és azt orvosi rendelvényhez köti, az Egyesült Államokban jelenleg a felnőttek 18%-a használ GLP‑1‑készítményeket. Ők a Circana adatai szerint ma az élelmiszer-forgalom 23%-át adják, és arányuk 2030-ra elérheti a 35%-ot.
Az étvágy csökkenése és a mérséklődő kalóriafogyasztás tehát az élelmiszer-vásárlási mintázatokra és az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalomra is nyilvánvaló hatással van.
Kevesebb a kosárban
A Cornell University Journal of Marketing Researchben tavaly decemberben megjelent „No Hunger Game” tanulmánya szerint – amely a korábbi, önbevalláson alapuló étkezési szokásokat vizsgáló kutatásokkal szemben a Numerator által gyűjtött vásárlási adatokra támaszkodik és jelenleg a maga nemében legátfogóbb elemzésnek tekinthető – a GLP-1 gyógyszereket használó háztartások az Egyesült Államokban mintegy 5,3-6 %-kal költenek kevesebbet élelmiszerre a készítmény használatának megkezdése utáni első hat hónapban. A magasabb jövedelmű háztartásokban ez az arány ennél is nagyobb, akár a 8%-ot is meghaladhatja. Igaz, a tanulmány szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy a kutatás nem tudja teljesen elkülöníteni a gyógyszerek biológiai hatásait az azzal párhuzamosan megjelenő életmódbeli változásoktól, a klinikai vizsgálatok eredményei és az a tény, hogy a költési szokások a – jellemzően egy évnél nem hosszabban tartó – kezelés abbahagyása után visszarendeződnek, arra utalnak, az étvágycsökkentés valószínűleg kulcsszerepet játszik a változásokban.
E volumenhatás nemcsak a heti nagybevásárlást érinti. A fast-food és vendéglátói bevételeket is mintegy 8%-kal vetette vissza az, hogy a GLP-1-et használók ritkábban vesznek magukhoz egy-egy étkezéskor nagyobb adag kalóriát.

A Nestlé az USA-ban Vital Pursuit néven vezette be első, kifejezetten GLP 1 használók számára fejlesztett márkáját. A séfek és dietetikusok segítségével kreált 14 fagyasztott készétel létfontosságú tápanyagokban gazdag, magas fehérjetartalommal bír a speciális diétás igények kielégítése céljából
Egészségtudatosabb kosárösszetétel
A GLP-1 készítmények hatására, azon túl, hogy a vásárlók kevesebbet vásárolnak, a bevásárlókosarak összetétele is átrendeződni látszik.
A figyelem a magas cukor- és szénhidráttartalmú termékekről az alacsony energiatartalmú, fehérjében, rostban és egészséges zsírokban gazdag élelmiszerek felé irányult. A Dentsu egy tavalyi felmérése szerint a GLP-1 szerek szedésének kezdetekor 35% kezd el több organikus terméket vásárolni és 31% hagyja el kosaraiból az erősen feldolgozott élelmiszereket. Emellett a vásárlók mintegy fele (49%) tudatosabban olvassa az élelmiszer-címkéket
A GLP-1 trendből a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a joghurtok, táplálékkiegészítők profitálnak leginkább, míg a Cornell-Numerator fent idézett tanulmánya alapján a chipsek és sós snackek, valamint az édes pékáruk esetében mérséklődnek leginkább a költések – a sós snackek esetében mintegy 10,1%-kal.

A Nissin Foods fagyasztott Kanzen Meal készétel-családja tavaly nyáron debütált az Egyesült Államokban, ahol idén országos bevezetés várható
Európa lassabb és másabb
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) több GLP‑1 készítményt – például az Ozempicet, Saxendát, Wegovyt vagy Mounjarót – engedélyezett, ám vénykötelességük okán használatuk itt egyelőre lassabban terjed, mint a tengeren túl. A Mintel friss adatai szerint az Egyesült Királyságban a lakosság 7%-a, Németországban valamivel kevesebben használnak ilyen gyógyszereket, ám mindkét országban lassú növekedés figyelhető meg és a piackutató szerint a közeljövőben jó eséllyel akár a 10-15%-ot is elérheti a testsúlyuk kordában tartásáért GLP-1 szerekkel tenni akarók aránya.
2026-ban eldőlhet, vajon Európa is a GLP‑1 gyógyszerek tömegpiacává válik-e.
Mint arra Jonny Forsyth, a Mintel szakértője egy a Lebensmittelpraxisnak adott interjúban rámutatott, idén márciusban lejárnak a Novo Nordisk Semaglutid hatóanyagának szabadalmai Indiában, Kínában, Kanadában és Brazíliában, ami megnyitja az utat az olcsóbb generikumok előállítása és exportja előtt.
A mind szélesebb körű elérhetőséget támogatja az árak alakulása is – az USA-ban a havi adag a kezdeti 1400 dollárról 300 dollár körülire csökkent, és a verseny további áresést hozhat –, illetve néhány héttel ezelőtt szintén az Egyesült Államokban elsőként dobta piacra a Novo Nordisk az első tablettás Wegovy-t, amely az injekciónál kényelmesebb és kevésbé félelmetes.
Az amerikai adatokat látva, nem kicsit tart ettől például a Dán Kereskedelmi Szövetség (DSK), melynek becslése szerint éves szinten akár 1,2 milliárd korona, azaz mintegy 187 millió dollár bevételkieséssel is számolhatnak a szupermarketek.
Még akkor is, ha az európai GLP-1 használók hagyományosan fogyókúrázó társaikkal szemben kevésbé hajlamosak étkezési szokásaikat átalakítani és ha az európai fogyasztók körében még soha nem volt olyan alacsony fogyni próbálók vagy a testsúlyuk miatt aggódók aránya mint tavaly. Carl Quash III, az Euromonitor snack- és táplálkozási üzletágának vezetője szerint ez összefügghet a GLP‑1 gyógyszerek sikerével is.
Quash elmondása szerint kevesebb GLP‑1‑használó követ szigorú diétát, mint egy évvel korábban. A szakember úgy látja, ennek oka lehet az egyre szélesebb GLP‑1‑barát termékkínálat, a gyógyszerek eltérő hatásossága egyes felhasználóknál, vagy az, hogy sokan ciklikusan szedik ezeket a készítményeket. Ez összecseng a felmérés eredményével, amely szerint több mint minden harmadik GLP‑1‑et szedő európai azt állítja, hogy a mellékhatások ellenére is szeret új ízeket megkóstolni, még ha a gyógyszerek időnként ízérzékelést is megváltoztathatják.

A Co-op a brit kényelmi kiskereskedelemben elsőként dobott piacra saját márkás, GLP-1 barát készételcsaládot
Mindent felforgat?
Annak ellenére, hogy a Cornell-Numerator tanulmány szerint a GLP-1 típusú szerek fogyasztásának abbahagyását követően az élelmiszerköltések csökkenése lelassul, sőt akár vissza is állhat a korábbi szintre, terjedésük valóban tartós hatással lehet az élelmiszer keresletre. Ám nem feltétlenül úgy, ahogy azt berobbanásukkor sokan várták. Úgy tűnik, a testsúly gyógyszerrel kontrollálása gyakorlatilag belesimul a már egy ideje velünk lévő egészségtrendbe és a már elindult változások ütemét fokozza a gyártókat és a kereskedőket új kiszerelési méretek kialakítására, a megszokott receptúrák megreformálására és újfajta marketingmegközelítésre, a fogyasztókat pedig az eddigieknél is tudatosabb fogyasztásra késztetve.
Árthat a túlzott fókusz
Éppen emiatt int körültekintésre az innovációk piaci pozícionálása terén Eleanor Simpson‑Gould, a GlobalData vezető elemzője. Bármennyire is hatásos hívószóként működik ugyanis jelenleg a GLP-1, a szakember szerint az erre helyezett túlzott fókusz beszűkíthet és megvan az esélye, hogy hosszabb távon elriasztja a diszkrétebb vagy szimplán egészséges alternatívákra vágyókat. A siker kulcsa szerinte inkább az lehet, ha a gyártók a magas fehérje‑ és rosttartalmat, valamint a tápanyagsűrűséget hangsúlyozzák, ahogy tette azt a Co‑op és a Marks & Spencer is, melyek új bevezetései egyszerre szolgálják ki a GLP‑1‑használókat és az egészséges táplálkozásra törekvőket.
A szakember úgy látja, a GLP‑1‑hez kötődő termékek egyre gyakoribb felbukkanása a piacon azt jelzi, hogy az olyan „identitásalapú” táplálkozási trendeket mint amilyen a Veganuary vagy a Dry January, felváltják az „étvágyvezérelt” étkezési szokások. Ez pedig nem egyes komplett kategóriák elhagyásáról, hanem a tudatosabb, visszafogott, ám egészségesebb étkezésről szól, ami a jelenlegi fogyókúrás hype‑on túl is kitarthat.
Kapcsolódó cikkeink
Eladja a Nestlé jégkrémüzletágát, de marad a Froneri vegyesvállalatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Prebiotikus italt dob piacra a Nestlé USA
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fesztivál zsongás a 60 éves EuroShop szakkiállításon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >20 éve stabil iránytű a hazai FMCG-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


