Globális kisvállalkozói programot indít a Mastercard
A világjárvány elkerülhetetlenné tette a digitális platformokra és folyamatokra történő gyors átállást a mikro- és kisvállalkozások számára is. A Mastercard a digitális átállás segítésére egy globális kezdeményezést indított Strive elnevezéssel, a kisvállalkozások pénzügyi ellenállóképességének erősítésére, valamint talpra állásuk és növekedésük támogatására.
A Mastercard Impact Fund 25 millió dolláros kezdeti filantróp befektetésével a Strive világszerte több mint ötmillió mikro- és kisvállalkozásnak segít abban, hogy azok hozzáférjenek a digitalizáláshoz szükséges eszközökhöz és erőforrásokhoz. A Strive-ban a globális platformok helyi programokkal együtt segítik a világ legkiszolgáltatottabb kisvállalkozói csoportjait azért, hogy a helyi kihívásokra is képesek legyenek megfelelő választ adni.
A Strive kezdeményezésén belül a Strive Community az első program, amely több mint ötmillió kisvállalkozást érint majd Európában, Latin-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában. A támogatásokat olyan szervezeteknek ítélik oda, amelyeknek van tapasztalatuk a mikro- és kisvállalkozókkal való együttműködésben. //
A fenti cikk a Trade magazin 2021/11. számában is megjelent.
Kapcsolódó cikkeink
Mastercard: 2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OTP Bank nyerte a 20. Mastercard – Év Bankja verseny fődíját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

