GKI: növekvő bizalom, javuló kilátások
Augusztusban – a júliusi megtorpanás után – folytatódott a GKI-konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének tavaly május óta tapasztalható növekedése.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés legfrissebb eredményei szerint a fogyasztói és az üzleti bizalmi index egyaránt számottevően emelkedett. A lakosság 2009 májusa óta szinte folyamatosan emelkedő, majd a választásokkal is összefüggésben az idei nyárelőre különösen sokat javuló várakozásai június legelején érték el csúcspontjukat. Ezt követően júliusban már csökkent az index értéke, majd augusztusban visszatért a júniusi szintre. Az üzleti várakozások javulása viszont júliusban és augusztusban is töretlenül folytatódott, s az index értéke így már kedvezőbb a válság kirobbanása előtti szintnél.
Az üzleti szférán belül augusztusban a kereskedelmi cégek várakozása jelentősen, az iparvállalatoké kissé emelkedett, az építőipariaké és az üzleti szolgáltatóké pedig lényegében stagnált. Augusztusban a legnagyobb mértékben a kereskedelmi várakozások váltak kedvezőbbé. Nagyot javult az eladási pozíció megítélése és a termelőknek, a nagykereskedőknek szóló megrendelésekre vonatkozó várakozások. A szolgáltatói szektorban az elmúlt időszak üzletmenetének megítélése és a következő három hónapra vonatkozó foglalkoztatási várakozások is romlottak.
Az iparban, a kereskedelemben és a szolgáltatásokban javult a foglalkoztatási szándék. A fogyasztók inflációs várakozása nem változott. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése mindegyik vizsgált ágazatban lényegesen javult. Az iparban, a kereskedelemben és a szolgáltató szférában az optimisták aránya immár meghaladta a pesszimistákét, míg az építőiparban még ez utóbbiak vannak jelentős többségben.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >