GKI: Látszat és valóság

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 03. 11:38

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint, noha a magyar gazdaság szereplői körében egy évtizede nem látott optimizmus uralkodott el, a gazdasági folyamatok javulása jellemzően viszonylagos, átmeneti és látszólagos. A választási gazdaságpolitika rövidtávon élénkítő hatású, a tőkevonzó képesség helyreállítása híján azonban nem teremti meg a növekedés tartós alapjait.

euroA magyar államháztartási hiány tavaly is a GDP 3%-a alá került. Ez fontos eredmény, a 2008-2010. évi átlaghoz viszonyított javulás azonban lényegében az egyéni nyugdíjjárulék költségvetésbe irányításának eredménye (a nyugdíjpénztárak helyett). A GDP-arányos államadósság minimálisan, 79% környékére csökkenhetett, ez azonban az év végi tartalékok átmeneti (trükkös) mérséklésének következménye. Ráadásul az elmúlt években a költségvetés felélte a GDP 9%-át kitevő magán-nyugdíjpénztári vagyont. A több mint tízéves foglalkoztatási csúcs mögött a közmunka és a külföldi munkavállalás megugrása áll, a valódi hazai foglalkoztatás 2013-ban csökkent (bár az ősszel kissé emelkedni kezdett). A tavalyi 1% körüli GDP-növekedés nagyrészt az időjárásnak – a viszonylag jó termésnek – köszönhető, az építőiparon és az autóiparon kívül nem volt más dinamikus ágazat. A reálkereset és –nyugdíj 3,5% körüli emelkedése az erőszakos árleszorítás következménye, a 2013. évi infláció a kormány által prognosztizált 5,2% helyett mindössze 1,7%, decemberre 0,4% lett. Az árzuhanásnak a világpiaci árak is kedveztek, ugyanakkor a 3,3%-os maginfláció, az energiaszolgáltatók nonprofit jellegének hangsúlyozása, a reálkeresetek GDP-t jóval meghaladó dinamikája a folyamat fenntarthatatlanságát jelzi. Az önkormányzati választások után, majd 2015-ben új áremelkedési hullám alakul ki.

A vásárlóerő növekedése csak késleltetve hat a fogyasztásra, a tavalyi stagnálást idén várhatóan átmenetileg 1,5% körüli növekedés követi. (bár tartós forintgyengülés esetén ennyi sem lesz!). Ez a javuló külső konjunktúra mellett segítheti a belföldre termelő és szolgáltató cégek értékesítését. A pótlásnál markánsabb üzleti beruházások azonban a növekedési hitelprogram ellenére sem várhatók; mindenekelőtt a jogbiztonság és a piac hiánya miatt. Tavaly az I-III. negyedévben 1,1 milliárd euró működőtőke távozott az országból, s változatlan gazdaságpolitika esetén idén sem várható érdemi változás. A beruházások tavaly az EU-forrásokból finanszírozott, főleg infrastrukturális fejlesztések révén emelkedtek 4% körüli mértékben, idén ebben lassulás valószínű.

Az alapkamat folyamatos csökkentése kihasználta a 2013 őszéig kedvező nemzetközi pénzügyi helyzetet, s olcsóbbá tette az államháztartás finanszírozását. Ugyanakkor a magyar kamatfelár még a románnál és bolgárnál is magasabb, CDS felárunk pedig a régióban csak a szlovénnél és a horvátnál alacsonyabb, s felette van a kormányváltás előtti szintnek is. Az alacsony kamat növeli a forint árfolyam-ingadozását, miközben gyengülése (az MNB vezetés felelőtlen magatartása miatt) a régióban ismét a legjelentősebb. A múlt heti látványos árfolyam-zuhanás ismét megkérdőjelezte a monetáris politika hitelességét.

A külső egyensúly 2014-ben is kedvező lesz, az EU-források növekvő beáramlása azonban már csak ellensúlyozni tudja a külkereskedelmi egyensúly romlását. Ez utóbbi részben a magyar export- és versenyképesség romlásának – az autóiparon kívül szinte nincs más dinamikus, fejlesztésre is hajlandó ágazat -, részben a belföldi kereslet emelkedésének a következménye. Ez utóbbi szépséghibája, hogy a fogyasztás, nem pedig a beruházás élénkülésének lesz a következménye, ami egyelőre nem alapoz meg tartós és élénkebb növekedést.

A GKI prognózisa 2014-re

 

Megnevezés

2011

2012

2013.

becslés

2014

előrejelzés

1.

GDP (%)

101,6

98,3

101

101,3

2.

Ipari termelés (%)

105,4

98,3

101

103

3.

Beruházások (%)

95,5

94,8

104

102

4.

Építési-szerelési tevékenység (%)

92,2

94,1

110

105

5.

Kiskereskedelmi forgalom (%)

100,2

98,1

101

102

6.

Kivitel változása (folyó áron, euróban, %)

112

100,2

102

104

7.

Behozatal változása folyó áron, euróban, %)

110,6

100,4

101,5

105

8.

Külkereskedelmi egyenleg (milliárd euró)

7,1

6,8

7,5

6,8

9.

Folyó fizetési és tőkemérleg együttes egyenlege (milliárd euró)

3,6

4,3

5,5

5,5

10.

Euró átlagos árfolyama (forint)

279,2

289,4

296,9**

300

11.

Államháztartás hiánya* (milliárd forint)

1734,4

607,5

929,2**

1000

12.

Bruttó átlagkereset indexe

105,2

104,6

104

104,5

13.

Fogyasztói árindex

103,9

105,7

101.7**

101,5

14.

Fogyasztói árindex az időszak végén

(előző év azonos hónap = 100)

104,1

105,0

100,4**

102,5

15.

Munkanélküliségi ráta az időszak végén (%)

10,7

10,7

9,1**

9,8

 

* Pénzforgalmi szemléletben, helyi önkormányzatok nélkül

** Tény

A tényadatok forrása: KSH, MNB, NGM

Kapcsolódó cikkeink