GKI: Lassult a növekedés, de az infláció is

Szerző: Trademagazin Dátum: 2019. 11. 04. 02:10

A magyar gazdaság az idei első félévben a tavalyival megegyező, kiugró mértékben, 5,1%-kal növekedett. Ez az ütem idén az EU-ban eddig a leggyorsabb, mintegy háromszorosa az átlagnak. A harmadik negyedév júliusban jól kezdődött, de ezt augusztusban az iparban és az építőiparban is látványos lassulás követte; s az üzleti várakozások a következő hónapokra sem valószínűsítenek javulást. Viszont május óta az infláció is csökken, szeptemberig összesen csaknem 1 százalékponttal. Kedvező az államháztartás helyzete is, ugyanakkor a folyó fizetési mérleg 2018 után idén is deficites, a forint gyenge. A világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít.

A magyar gazdaságot a belföldi kereslet hajtja, a belföldi felhasználás növekedése 2017-ben közel 1, 2018-ban több mint 2, az idei első félévben pedig közel 0,5 százalékponttal volt gyorsabb a GDP dinamikájánál. Ennek megfelelően a külső egyensúly romlik. 2017-18-ban az áruimport mintegy 3 százalékponttal emelkedett gyorsabban, mint az export, az idei első nyolc hónapban pedig közel 2 százalékponttal. Ezt a szolgáltatás-külkereskedelem aktívumának emelkedése részben ellensúlyozta, azonban a folyó fizetési mérleg tavaly – kilenc év után – így is újra deficites lett, s ez a helyzet az idei első félévben is. Ez kedvezőtlen, de egyelőre nem veszélyes tendencia, mivel a beáramló EU-támogatások a folyó fizetési és tőkemérleget minden bizonnyal még jövőre is többletessé teszik. Ugyanakkor egy kis országban a tartósan fenntartható növekedés elképzelhetetlen exportorientáció nélkül.

A feldolgozóiparban az idei első nyolc hónapban a belföldi értékesítés mintegy 2 százalékponttal gyorsabban emelkedett, mint az export. Míg a kivitel részaránya 2017 átlagában még 74,7% volt, az idei első nyolc hónapban csak 72,7%. A GKI idén az ipari termelés 5, jövőre 4% körüli emelkedésére számít. Az építőipari termelés mintegy három éves szárnyalás, évi 20-30%-os bővülés után augusztusban 6%-ra esett. A markáns fékeződés várható volt, az éves átlagos bővülés azonban minden bizonnyal így is 20% feletti lesz, de 2020-ban már csak 2% körüli.  A kiskereskedelmi forgalomban viszont az idei második félévben nem várható lassulás, ezt sem a július-augusztusi kedvező adatok, sem a gyors bérkiáramlás, sem a korábban gondoltnál kissé alacsonyabb (3,3% körüli) infláció nem teszi valószínűvé. Éves átlagban 6%, jövőre 4% közeli forgalom-bővülés várható. Az idegenforgalmi szektorban augusztusig a vendégéjszakák száma kissé mérséklődött, de az árbevétel az áremelés és a gyenge forint miatt 8%-kal emelkedett.

A foglalkoztatás tovább bővült, 2019. július-szeptember folyamán 0,8%-kal dolgoztak többen, mint egy éve, ezen belül a közfoglalkoztatottak száma közel 30 ezer fővel csökkent. A munkanélküliség feltehetőleg a második negyedévben érte el 3,3%-kal mélypontját, a harmadik negyedévi adat 3,5%. Változásra utal, hogy a cégek a GKI felmérése szerint a korábbinál kisebb munkaerőhiányt jeleznek, több jelentős cég pedig létszámcsökkentést tervez.

A bruttó keresetek növekedését statisztikailag az alacsony fizetésű közmunkások számának, és ezzel arányának mérséklődése is gyorsítja. Közmunkások nélkül az idei első nyolc hónapban a vállalkozásoknál a keresetek 11,3%-kal, a költségvetési szektorban csak 5,8%-kal emelkedtek. A reálkeresetek idén átlagosan 7%-kal, jövőre 4-5%-kal nőnek, ami a lakossági fogyasztás idén 4,5, jövőre 3,5%-os emelkedését alapozza meg. Ugyanakkor a beruházások esetében az idei 13%-ot jövőre csak 2% körüli bővülés követi, főleg az EU-támogatások serkentő hatásának kifulladása miatt.

 

A GKI prognózisa 2019-20-ra

  Megnevezés 2017 2018 2019 2020

 

I-VIII. hó előrejelzés
1. GDP (%) 104,3 105,1 105,1** 104,3 102,7
2. Ipari termelés (%) 104,8 103,6 105,6 105 104
3. Beruházások (%) 123,7 119,2 119,3** 113 102
4. Építési-szerelési tevékenység (%) 129,6 122,3 129,6 121 102
5. Kiskereskedelmi forgalom (%) 104,9 106,0 105,8 106 104
6. Kivitel változása (folyó áron, euróban, %) 108,2 104,2 103,7 103 102
7. Behozatal változása (folyó áron, euróban, %) 111,1 107,3 105,4 105 103,5
8. Külkereskedelmi egyenleg (milliárd euró) 8,1 5,5 3,3 3,7 2,5
9. Folyó fizetési és tőkemérleg együttes egyenlege (milliárd euró) 3,9 2,7 1,7** 2 1,5
10. Euró átlagos árfolyama (forint) 309,2 318,9 323,1*** 325 335
11. Államháztartási egyenleg* (milliárd forint) -1974 -1445,1 -303,6*** -1000 -500
12. Bruttó átlagkereset indexe 112,9 111,3 110,7 110 108
13. Fogyasztói árindex 102,4 102,8 103,3*** 103,3 103,3
14. Fogyasztói árindex az időszak végén

(előző év azonos hónap = 100)

102,1 102,7 102,8*** 103,5 103,3
15. Munkanélküliségi ráta az időszak végén (%) 3,8 3,6 3,5­**** 3,6 3,5

*      Pénzforgalmi szemléletben, helyi önkormányzatok nélkül

**    2019. I. félév

***2019. I-IX. hó

**** 2019. VII-IX. hó

Kapcsolódó cikkeink