GKI-előrejelzés: gyorsuló infláció, lassuló belföldi felhasználás
A 2019-es évre vonatkozó első előrejelzését ismertette a GKI március 27-ei sajtótájékoztatóján. A kutatóintézet 3,5%-os gazdasági növekedést prognosztizál, ami elsősorban a tavalyi, vártnál magasabb bővülésnek, valamint a kormányzat gazdaságélénkítő intézkedéseinek köszönhető.

Udvardi Attila
kutatásvezető
GKI
A GKI elemzése szerint a növekedést idén immár harmadik éve a belföldi felhasználás bővülése gerjeszti. Az infláció gyorsul, a külső egyensúly romlik, a magyar gazdaságpolitika prociklikus jellege csak enyhül, de nem szűnik meg. A világgazdasági konjuktúrát illetően 2019-ben erőteljesebb lassulás és fokozódó bizonytalanság várható. Az EU-ban az EP-választások közeledtével fokozódik a politikai bizonytalanság. A Brexit kapcsán is nő a feszültség.
Vértes András, a GKI elnöke hangsúlyozta: Magyarországon a gyorsuló növekedésnek vége, de a gyors növekedés idén még megmarad. Jóval nehezebb világgazdasági és politikai helyzet van a világban és az EU-ban, s ennek hatása természetesen hazánkban is érezhető. A belföldi felhasználás húzta és húzza a magyar gazdaságot, de ez a folyamat egyértelműen lassul.
Ráléptünk a fékre
A gazdasági várakozásokat illetően az EU konjunktúraindexe februárban hároméves mélypontjára esett, s emiatt 2019 első három hónapjában a GKI konjunktúraindexe is folyamatosan csökkent. Az üzleti várakozások közül idén csak a kereskedelmi bizalmi index emelkedett. A fogyasztói várakozások a januári romlás után a február–márciusi korrekció révén elérték a tavaly decemberi szintet. Gazdaságpolitikai téren a GKI szerint emelkednek a kockázatok a magyar gazdaságban, miközben a fiskális és monetáris politika még mindig prociklikus. A kormány családvédelmi akcióterve fogyasztásélénkítő csomag, mely rontja a belső és külső egyensúlyt, az EU-val való viszony belpolitikai megfontolásokon alapuló rontása pedig Magyarország vészes elszigetelődéséhez vezethet.
A kiskereskedelmi forgalom 2018-ban 6%-kal emelkedett, ugyanakkor a növekedés üteme az egyes negyedévekben fokozatosan csökkent. 2019-ben a reáljövedelem növekedési üteme is csökkent, emiatt a kiskereskedelmi forgalom is lassabban, 4%-kal bővül. A GKI Digital felmérése szerint a magyar online kiskereskedelmi piac 2018-ban mintegy 4,5%-át adta a teljes magyar kiskereskedelmi forgalomnak. 2019 végére 5% körüli arány várható.
A belföldi felhasználás ösztönzi a növekedést
A GKI 3,2% -os inflációnövekedést prognosztizál 2019-re. Karsai Gábor vezérigazgató-helyettes elmondta: az élelmiszer 4,5%-os növekedése kis gyorsulás a tavalyi évhez képest. A szeszes ital és a dohányáru inflációja 6% körül mozog, ami elsősorban az adóemelés következménye. A tartós fogyasztási cikkek inflációja –1% körül mozog, míg a háztartási energiáé 1,5%. Az üzemanyag inflációja 4,5%, ami kicsit magasabb a tavalyinál.
A GKI elemzéséből kiderült az is, hogy a magyar gazdaság növekedési pályája szempontjából középtávon komoly kockázatot jelent az ország EU-n belüli elszigetelődésének, valamint a külső egyensúly 2018-ban bekövetkezett látványos romlásának – az aktívum 3,4 milliárd euróról 0,6 milliárd euróra csökkenésének – folytatódása.
Kapcsolódó cikkeink
GKI Elemzés: Beruházunk, mégsem haladunk
A GKI az elmúlt időszakban átfogó elemzéssorozatot készített a magyar…
Tovább olvasom >GKI: Távol még az árstabilitás – idén 4,3%-os árindex várható
2025 májusában a KSH 4,4%-os fogyasztói árindex emelkedésről számolt be,…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Kiéheztetett, de hatékony a pénzügyi szektor
A munkatermelékenység elemzése során a feldolgozóipar, az építőipar, a kereskedelem…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >