GKI: a nagyvállalatok környezettudatosabbak, mint a kisebbek
A nagyvállalatok jobban ügyelnek a fenntarthatóságra, mint a kisebbek, de a tevékenység alapján is látszanak különbségek a környezettudatosságban – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Másképp viszonyulnak a környezettudatossághoz az eltérő méretű cégek
A kutatóintézet felmérése szerint a cégek túlnyomó része törekszik a környezetterhelés csökkentésére, 56 százalékuk gyakran, 32 százalékuk esetenként tesz valamit, például szelektíven gyűjti a hulladékot vagy energiatakarékos égőkkel világít. Főleg a 150 és 250 fő közötti cégek aktívak ebben a tekintetben, tevékenység alapján pedig a kereskedelmi és az üzleti szolgáltatók.
Összességében ugyanakkor az ipari cégek a leginkább környezettudatosak, csupán 4 százalékuk nem tesz semmit a környezetért – állapították meg a kutatók. Vállalatméret szerinti bontásban hasonló az EMAS vagy ISO 14001 (környezetközpontú irányítási rendszer) tanúsítvánnyal rendelkezők megoszlása is, hiszen ebben ugyancsak a nagyobb cégek járnak az élen 70 százalék fölötti aránnyal, miközben az átlag 25 százalék. A 11 főnél kevesebbet foglalkoztató cégeknek mindössze 11,5 százaléka rendelkezik tanúsítvánnyal, bár ennek megszerzése és megőrzése jelentős munkát igényel.
Tevékenység alapján ebben a körben is az iparvállalatok vezetnek 47 százalékkal – írták. A visszajelzések alapján a GKI úgy véli, hogy a kisvállalkozások környezetvédelmi erőfeszítéseit jobban kell támogatni, mivel számukra kevésbé látható ezen tevékenységek megtérülése, így általában csak esetenként foglalkoznak a környezet védelmével. A multinacionális cégek körében ezek a szempontok egyre népszerűbbek, belföldön viszont inkább csak a nagyobb cégek követik a példájukat – tették hozzá. A közleményben idézett felmérés az idén májusban készült. A környezettudatossági kérdésekre 900 vállalkozás válaszolt, többségükben kis- és közepes cégek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy áremelési hullám várható a kereskedelemben
2025 első felében általánosan csökkenő áremelési szándékokat tapasztalt a GKI…
Tovább olvasom >Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Opten: Félezer alá csökkenhet a cégek száma Magyarországon
Tartós és mélyreható átalakulás zajlik a magyar vállalati szektorban: miközben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >Zöldség drágábban, mint hús? – Megfordult a világ az élelmiszerpiacon
Miközben évtizedekkel ezelőtt a zöldség volt az olcsó alternatíva a…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >