A következő kormányra hagyott örökség

Szerző: Dr. Karsai Gábor Dátum: 2021. 12. 02. 10:22

Politikailag az EU a „megszokottnál” sokkal keményebben lép fel a jogállamiság, illetve az EU-transzferek ezzel összekapcsolt folyósítása ügyében. Számos illiberális szövetségese megbukott, vagy – mint Törökország esetében – elhibázott gazdaságpolitikája következtében súlyos válsággal néz szembe. Ráadásul a magyarországi ellenzéki pártok összefogása és ennek népszerűsége reális lehetőséggé tette a kormányváltást.

Nagy infláció jöhet

A magyar járványhelyzet rossz és romló kezelésének stratégiája európai összehasonlításban nem sikeres, ráadásul az egészségügyet érintő mellékhatásai is súlyosak. A korlátozások elrendelésével való késlekedés, sőt a tömegrendezvények irracionális serkentése csak növelte a bajt, miközben a közvéleményt nem sikerült megnyerni, az a túl sok vagy éppen a kevés korlátozás miatt kritikus a kormánnyal.

Gazdasági téren a csaknem egy évtizeden át nagyon kedvező világgazdasági körülmények – alacsony energiaárak és kamatok – radikálisan megváltoztak, illetve változóban vannak. A keresletet 2017 óta erőltetetten és gyakran rossz struktúrában növelő gazdaságpolitika növekedésgyorsító szerepe az idei harmadik negyedévben már lefékeződött, miközben az egyensúlyi viszonyok – infláció, árfolyam, belső és külső hiány – gyorsulva romlanak. A választások közeledte a gázpedál, az egyensúly kézbentartása a fékpedál nyomását indokolná. A következőkben a növekedés és az egyensúly jellemzőit vizsgálom.

A magyar GDP 2021 harmadik negyedévében az előző negyedévhez képest 0,7%-kal bővült, sokkal kisebb mértékben, mint az előző negyedév 2%-os, vagy az EU 2,1%-os átlaga, vagy amire az elemzők, előrejelzők számítottak. A régióban ez közepes teljesítmény. Ráadásul az egy évvel korábbihoz viszonyított 6,1%-os növekedés a legmagasabbak között van az EU-ban. A magyar gazdaság kilábalása ugyanis hamarabb kezdődött, de erősen lefékeződött, részben a kilábalás természetes lassulása, de méginkább az ipar exportgondjai miatt. Az idei utolsó negyedévben az ipar nem szűnő problémái és a járvány negyedik hulláma okozta korlátozások miatt azonban további lassulás várható. Ez az egy évvel korábbihoz képest 4,5-5%-os negyedik negyedévi, 2021 egészében a Pénzügyminisztérium nemrég csökkentett prognózisához (6,8%) közeli növekedést valószínűsít.

A KSH tavaly elkezdte a GDP úgynevezett évesített volumenindexének rendszeres közlését is. Ez az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt szám azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az aktuális negyedéves – előző negyedévhez viszonyított – növekedés négy negyedéven át változatlan maradna. 2021 harmadik negyedévében ez az adat 2,7%, ami az idei évhez viszonyítva nagyon erős 2022. évi lassulást valószínűsít.

A mostani szerény ütem remélhetőleg az egyedi hatások kifutásával jövőre már gyorsulhat, így ennél azért magasabb, bár az ideinél markánsan alacsonyabb növekedésre lehet számítani. Ezen belül azonban a lakossági fogyasztás minden bizonnyal gyorsulni fog a választási gazdaságpolitika keresletélénkítő hatása következtében (3,5%-ról 4,5%-ra).

Az egyensúly romlásán belül talán az infláció megugrása a leginkább szembetűnő és húsba vágó. Az áremelkedés az elmúlt hónapokban gyorsult, októberben elérte a 6,5%-ot, ami kilencéves csúcs, és az EU-ban a harmadik legmagasabb. A világpiaci árak emelkedése mellett – amelynek hatását a gyenge forint még fel is erősíti – a belföldi árnyomást jelzi, hogy szeptemberben a feldolgozóipar belföldi értékesítési ára 16%-kal, a mezőgazdasági termelői ár 24%-kal, az épületek építési ára pedig a harmadik negyedévben 15%-kal emelkedett.

A GKI Gazdaságkutató felmérése szerint az üzleti szféra áremelési szándéka és a fogyasztók inflációs várakozása markánsan erősödik, novemberben például a kereskedelmi cégek közel 60%-a készült áremelésre.

Mindezek alapján a viszonylag alacsony 2020 végi árszinthez viszonyítva a következő hónapokban további gyorsulás várható, novemberre az MNB 7% feletti áremelkedési ütemet vár. A benzinár hatósági csökkentéssel összekapcsolt (egyébként igencsak vitatható módon történt) maximálása az infláció gyorsulását csak fékezni tudja. Éves átlagban legalább 5%-os áremelkedés várható, és 2022-ben is csak nagyon lassú ütemcsökkenés feltételezhető.

A forint gyengülése ugyancsak látványos. Mivel a Monetáris Tanács novemberben a megugrott inflációra és a régiós jegybankok jelentős alapkamat-emelésére csak 30 bázispontos emeléssel reagált, a forint ismét megközelítette történelmi mélypontját. Emiatt két nappal később az egyhetes betéti kamat további 40, majd erre egy hétre újabb 40 bázispontos emelése következett. Így az irányadó kamat november vége felé elérte a 2,90%-ot, ami másfél hét alatt 1,10 százalékpontos emelést jelentett. Ennek ellenére az euró/forint árfolyam 370 környékén maradt.

Az egyre negatívabb reálkamat, a kormány változatlanul keresletélénkítő politikája, a jegybank félszívű szigorítása, és ezzel a spekulációs lehetőségek kinyílása, valamint a dollár erősödése miatt csökkenő nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság következtében tehát a kamatemelést nem követte pénzpiaci stabilizálódás, sőt a forint árfolyama új történelmi mélypontja környékén maradt. A reálkamat egyre markánsabb negatív voltát illusztrálja, hogy miközben 2021 januárja és októbere között az infláció 2,7%-ról 6,5%-ra, vagyis csaknem 4 százalékponttal, novemberre pedig feltehetően több mint 4 százalékponttal emelkedett, az alapkamat november végéig csak 1,5 százalékponttal (2,1%-ra) nőtt.

A cikk továbbolvasásához kattintson IDE

Forrás: G7, Dr. Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató vezerigazgató-helyettese

 

 

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink