Giving Friday: 17,5 millió forinttal segít a dm
A dm és vásárlói az idei évben is megmutatták, hogy a közös cselekvés csodákra képes. A dm a Black Friday napot Giving Friday nappá változtatta, és november 27-i forgalma 5 százalékát jótékony célra ajánlotta fel: 17,5 millió forinttal támogatják a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját.
A szolidaritás fontosságára, a generációk közötti segítő kapcsolatra hívta fel vásárlói figyelmét az idei évben a dm. Második alkalommal döntöttek úgy, hogy az akcióvadászat helyett a jótékony cselekedetekre helyezik a hangsúlyt, s átszínezik a Black Friday napot. Mert lehet másként is. Árakciók és felesleges fogyasztásra ösztönzés helyett inkább arra buzdították vásárlóikat, hogy az amúgy is betervezett vásárlást időzítsék erre a napra, mert ezzel egy jó ügy mellé állhatnak: az aznapi forgalom 5 százalékát jótékony célra ajánlották fel. A vásárlóknak köszönhetően 17 538 370 forint gyűlt össze. A dm büszke rá, hogy vásárlóikkal az odafigyelésen és a szolidaritáson alapuló értékközösséget alkottak ezen a napon, és a Giving Friday kezdeményezéssel megmutathatták, hogy közösen valóban többet tehetünk egymásért!
Az összegből a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idősotthonaiban élők mentális és fizikai egészségének megőrzését segíti idén a dm. A koronavírus helyzet leginkább veszélyeztetett csoportja ők, és sajnos az óvintézkedések miatt most sokan nem találkozhatnak szeretteikkel, és ez kihat egészségi állapotukra is.
A szeretetszolgálat ezért karácsonyra ajándékcsomaggal lepi meg az időseket, és a közösségi tereikbe is jut majd ajándék, hogy az együtt töltött idő tartalmasabban telhessen. Összesen 2200 lakónak sikerül így szebbé tenni az ünnepet. Az idős emberek ráadásul nem csupán egyen ajándékcsomagot kapnak karácsonyra, hanem képeslapokon személyesen nekik szóló üzeneteket is a szeretetszolgálat önkénteseitől és a dm munkatársaitól, és ezzel az élményt, hogy az ünnepi előkészületek között voltak, akik éppen rájuk gondoltak, és nekik címezték kedvességüket.
A dm az akcióval szeretné felhívni a figyelmet az összefogás fontosságára, a generációk közötti szolidaritásra, és az odafigyelés erejére, mert néha elég egy jó szó, egy kedves gesztus, hogy szebbé tegyük mások mindennapjait. A körülményeken sajnos nem változtathatunk, de a hozzáállásunkon igen, csak rajtunk múlik, hogy hétköznapi tetteinkkel mit közvetítünk mások fele. Továbbra is figyeljük egymásra!
Kapcsolódó cikkeink
Új digitális szolgáltatás várandósok és kisgyermekes családok számára
A dm 2025 májusától dm babybonus néven elindította új kismamáknak…
Tovább olvasom >„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye új szintre emelte az önkifejezést
A kreatív önkifejezés, a hajformázás új dimenziói és az egyediség…
Tovább olvasom >A technológiai fejlesztésekbe, az üzlethálózatba és a kollégák képzésébe invesztált a dm
A dm a vásárlók hűségét annak a kiegyensúlyozott összteljesítménynek tulajdonítja,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >