GfK: átrendeződés az illegális cigaretták piacán

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 13. 12:00

A cigaretta magyarországi feketepiacának aránya már meghaladja a 12 százalékot, a legszembetűnőbb változás a külföldön legálisan gyártott, de kifejezetten csempészek által forgalmazott cigaretták hazai jelenlétének növekedése – derül ki a GfK Hungária feketepiacot vizsgáló felméréséből. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy nem változott lényegesen az illegális cigarettapiac aránya a tavalyi második félévben mérthez képest.

cigaretta

A piackutató intézet az iparági szereplők megbízásából már 11. éve végez felmérést a nem Magyarországon adózott cigaretták hazai forgalmáról. Európai uniós módszertan alapján ezúttal is a 40 legnagyobb hazai település utcáin, illetve a közterületi szeméttárolókban megtalálható üres cigarettadobozok begyűjtésével mérték fel a piacot.

Az MTI-hez eljuttatott hétfői közlemény szerint az illegális cigarettaforgalom a korábbi évek csökkenő tendenciája után 2013-tól kezdett el ismét növekedni Magyarországon. Két évvel ezelőtt még 5,8 százalék volt, ami a tavalyi év végén a piaci változások miatt 11,8 százalékra ugrott.

Az idén csak minimális erősödést mértek, a nem Magyarországon adózott cigaretták forgalma jelenleg 12,1 százalék, de a kutatás jelentős piaci átstrukturálódásra hívja fel a figyelmet – közölte a GfK.

A legszembetűnőbb változás a külföldön törvényesen működő gyárakban, általában az Európai Unión kívül eső országokban előállított, a legális hazai kereskedelmi csatornákon nem elérhető cigaretták jelenlétének megerősödése. Ezek a „duty free” felirattal ellátott termékek az illegális csempész hálózatokon, a jövedéki adó fizetésének megkerülésével jutnak el a fogyasztókhoz.

A felmérés szerint Kelet- és Nyugat-Magyarországon is nőtt a külföldről behozott cigaretták aránya. Nyugaton a tavaly év végi 4 százalékhoz képest most 5,5 százalékos illegális forgalmat regisztráltak, keleten pedig az előző kutatásban szereplő 16 százalék után az idén 17 százalékot mértek.

A hamis márkajelzésű cigaretták forgalma a külföldről behozottakkal ellentétben továbbra is elhanyagolható – közölte a GfK.

A piackutató intézet felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak az illegális cigarettapiacon történt átrendeződés, hanem a teljes magyarországi dohánypiacon is, a finomra vágott fogyasztási dohány – töltődohány – átvette a vezetést.

A kutatás nem tér ki az ebben a szegmensben jelenlévő illegális termékek arányára, azonban a feketepiac térnyerését mutatja, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumból származó adatok alapján a NAV január és július között 22,3 tonna finomra vágott és egyéb fogyasztási dohányt foglalt le, a teljes tavalyi évben elkobzott 10,6 tonnával szemben – hangsúlyozta a GfK.

A most publikált kutatás a vágott dohánytermékek piacán túl nem terjed ki a kisebb városokra, falvakra sem. Mindezeket számításba véve a cigaretta hazai feketepiacának becsülhető aránya jelentősen meghaladhatja a 12 százalékot – közölte a piackutató.

A cigaretta magyarországi feketepiacának aránya nem változott érdemben a 2013 második félévében mérthez képest a GfK által közzétett adatok alapján – hangsúlyozta a NAV az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében, hozzátéve, hogy a látszólag változatlan számok mögött több hatás húzódik meg.

Mivel a legális cigarettapiac egy év alatt több mint ötödével csökkent és az arányok gyakorlatilag nem változtak, jelenleg kisebb mennyiség alkotja a becsült illegális piacot – közölte a NAV.

A tájékoztatás szerint a teljes fogyasztás csökkenéséről nem lehet beszélni, mert a másik nagyon jellemző tendencia a fogyasztási dohány térnyerése, ami főként a cigaretta áremelkedése miatt már évek óta hat a piacon. A fogyasztási dohány az utóbbi egy évben átvette a vezető dohánygyártmány szerepét a cigarettától.

A NAV közleményében hangsúlyozta azt is, hogy továbbra is kiemelt feladata a dohánytermékekkel kapcsolatos illegális tevékenység visszaszorítása. Ennek érdekében a pénzügyőrök folyamatos ellenőrzéseket végeznek a határátkelőhelyeken és a harmadik országos határszakaszokon, hogy az illegális termékek be se juthassanak az országba.

Az EU külső határszakaszain ebben az évben csaknem 3,5 millió ellenőrzést végeztek. A belterületen, közutakon, piacokon, illetve közterületeken egyaránt folynak ellenőrzések, különös figyelemmel a koncesszióval le nem fedett, valamint a kockázatos területekre.

Az ellenőrzési tevékenység eredményességét tükrözi, hogy 2014-ben naponta majdnem 350 ezer szál illegális piacra szánt cigarettát foglaltak le – áll a NAV közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink