Gendersemleges éttermi szerviz

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 08. 25. 15:36

Ugyan egy felvilágosult európai országból származó fiatal nő már 30 éve is férfisovinizmust kiáltott, ha új társaságban egy férfi próbálta fizetni italát, de az éttermekben kialakult udvariassági szokásokat, a női-férfi szerepeket általában sehol sem kérdőjelezték meg. Ám az idők változnak, és komoly repedések mutatkoznak az eddig kikezdhetetlennek hitt hölgyeké-az-elsőbbség elven. Az új generációk már másképp érzékelik a jólneveltség és a nemek egyenlőségének fogalmát, ami a klasszikus éttermi szerviz szabályait illetően is paradigmaváltást okozhat.

Az idén februárban nyílt chicagói Tied House étterem vezetője, Meredith Rush úgy döntött, a régi iskola által megkövetelt udvariassági követelmények betartása mellett ugyan, de megszünteti a nemek megkülönböztetését a tálalásnál, italok öntésénél. A főhelytől indulva az óramutató járása szerinti sorrendben helyezik le a tányérokat, és hasonlóképpen működik a boröntés is, (az italt választó és először kóstoló személynek nemtől függetlenül utoljára töltik meg poharát). Az egyébként Chicago – és több amerikai nagyváros – néhány csúcséttermében már bevezetett rendszer kétségkívül adhat okokat vitára, és személyzetnek és vendégnek egyaránt „tanulnia” kell még azt, a társadalmi változások miért pont ezen a területen ne befolyásolnák étkezési szokásainkat? //

Kapcsolódó cikkeink