Gazdag gasztronómiai kínálat rendeznek a göcseji búcsún

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 07. 19. 11:00

A régi búcsúk hangulatát idézik fel vasárnap Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban. A jeles eseményre régi mesterségek bemutatójával, népi együttesek folklórműsoraival, játszóházakkal, gazdag gasztronómiai kínálattal készülnek.

gocsej

Zalaegerszegen több évszázados hagyománya van a Mária Magdolna – a város védőszentjének – tiszteletére rendezett búcsúnak – mondta sajtótájékoztatón Kocsis Gyula, az Együtt Zalaegerszegért Egyesület elnöke. Az egyesület tizennyolcadik alkalommal szervezi meg minden év júliusában a hagyományőrző rendezvényt.

A Göcseji Falumúzeum és a tőszomszédságában lévő Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit. Az ünnep ökomenikus istentisztelettel kezdődik el a szabadtéri kiállítóhelyen emelt fatemplomban. A pajta-galériában Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás, a tárlat különlegessége lesz, hogy ezúttal a kisplasztikák mellett a képzőművész néhány képe is látható lesz – ismertette Kocsis Gyula.

Major Zsolt, a rendezvény főszervezője kiemelte: a kisgyermekeket a portákon játszóházakba várják, de találkozhatnak az udvarokat benépesítő kisállatokkal is.

Nyitva lesz a kovácsműhely, a népi mesterségek bemutatóján az üvegfúvóktól kezdve a bőrművesen át a fazekasokig szinte minden mesterség képviselteti magát. A délutáni órákban a nagyszínpadon helyi hagyományőrző és művészeti együttesek váltják majd egymást. Az olajipari múzeumban Jelen és jövő elnevezésű meglepetés programmal is készülnek, valamint a múlt és a jelen találkozását szimbolizálja a veterán autók kiállítása és a Magyar Autóklub bemutatója is.

A rendezvényen a rendőrség bűnmegelőzési bemutatót tart, a Zalai Különleges Mentők Egyesülete életmentő eszközöket mutat be – mondta el Major Zsolt.

Hozzáfűzte: a búcsún adják át a Lokálpatrióta-díjat, Németh János Kossuth-díjas magyar szobrász Életfa című alkotásának bronz domborművét. A díjat – amelyet az első Egerszeg Búcsú rendezése előtt egy évvel alapítottak – a város polgárainak szavazata alapján ítélik oda.

A búcsú, a régi hagyományok felelevenítése a közösség összetartozását jelképezi – fogalmazott a Göcseji Múzeum igazgatója. Kaján Imre beszélt arról is, hogy a következő évben már a megújult környezetben fogadhatják a vendégeket. A zalaegerszegi falumúzeum fejlesztése a város TOP-keretéből valósul meg. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink