Gasztronómiánk nagykövetei lehetnek
Úgy jó háromnegyed éve gyanúsan megszaporodtak ebédidőben a Bock Bisztró asztalai mellett a dán szakácsok – ezzel kezdődött az örömteli történet, amit Bíró Lajos séf mesélt el egy sajtótájékoztató keretei között. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy tesztelik a helyet, amit aztán 8-10 budapesti üzlet közül utóbb ki is választottak a magyar konyhai koncepciókra kíváncsi dán befektetők – így rövid próbaüzemelés után október közepén Bock Bisztró néven étterem nyithatott Koppenhágában. A helyiek meglepően nyitottak voltak a fogásainkra – mondta el büszkén a megnyitó moderátora által nemes egyszerűséggel gasztronómiai gengszternek nevezett séf –, a korhely halászlét és gersli rizottót disznósajttal is tartalmazó menü tányérjai kivétel nélkül üresen kerültek vissza a konyhára.
A dán főváros Bock Bisztrója franchise-rendszerben működik, az üzemeltetés feltételeit a magyar partner egy franchise-szerződésben rögzítette. Ennek alapján végezték el a dániai személyzet betanítását, és ez teszi lehetővé azt is, hogy negyedévente ellenőrizzék, a partner betartja-e a „Bock Bisztró-sztenderdeket”. A szerződés szerint az ételek minimum 70 százaléka az „anyaüzlet” receptjei alapján készül, a kínált boroknak pedig minimum 60 százaléka Bock József pincéjéből kerül ki. Bíró Lajos szerint a koppenhágai étterem a jövőben jó referenciául is szolgálhat a franchise terjesztéséhez, bár 2-3 országból már megnyitása előtt is volt érdeklődés a „know-how” átvételére.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >