Gasztrokulturális fesztivál Erdőbényén

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 08. 03. 08:35

Tizenkét borászat részvételével és számos programmal, többek között dűlő- és pincetúrákkal, kóstolókkal, koncertekkel rendezik meg idén a Bor, mámor, Bénye gasztrokulturális fesztivált augusztus 12. és 15. között a Tokaj-hegyaljai Erdőbényén.

A 2009-ben még csak hat borászattal indult eseménysorozatot 2010 óta szervezi a Bor, Mámor, Bénye Egyesület, a pandémiás helyzet miatt rendhagyó évnek számító 2020 kivételével. A mára négynapossá dagadó fesztiválon a falu borászatai ismét nyitott ajtóval várják a látogatókat – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint már a rendezvénysorozat első napján érdemes ellátogatni Erdőbényére, mert a korán érkezők dűlőtúrán, ázsiai borvacsorán, grillpartin vehetnek részt, miközben moldvai népzenét is hallgathatnak. Pénteken többek között tematikus hárslevelű-kóstolóval, pincelabirintusos bortúrával, presszópunkkal, „pajzán mesékkel”, majd újabb koncertekkel folytatódik a fesztivál.

Szombaton több borászat is készül pezsgős reggelivel, majd wartburgos dűlőtúra, építészeti séta, aszúkóstoló, muzeális borok kóstolója, irodalmi felolvasás, kádárbemutató, élményfestés, gyerekjátékok és meseelőadások szerepelnek a programban. Vasárnap hagyományosan borvásár zárja a rendezvényt.

A kulináris élményeket többségében környékbeli egységek biztosítják: nyitva tart a Kúria Bisztró, érkezik az encsi Anyukám Mondta étterem, Miskolcról A Leves és a Borsod Burger, lesznek Hegyaljai Tapaszok; specialty kávéval készül a miskolci Jam, a Bab és Víz, valamint az egri Kappu, illetve számos pince saját házikoszttal látja vendégül az érkezőket.

Azok számára, akik nem szeretnének ingázni, de már nem találtak a faluban szállást, ismét megnyitják a kempinget, a távolabbról érkezőknek pedig külön buszjáratot indítanak.

Az eseménysorozat részletes programja a https://bormamorbenye.hu honlapon érhető el.

Kapcsolódó cikkeink