Gartner: A globális PC-eladások 6,8 százalékkal csökkentek az első negyedévben
A Gartner amerikai elemző cég előzetes adatai szerint az első negyedévben a személyi számítógépek (PC-k) globális eladása 6,8 százalékkal 77,9 millióra csökkent éves összevetésben.

Csökkentek a globális PC-eladások
A visszaesést nagyrészt a Chromebook laptopok iránti kereslet csökkenése okozta, miután 2020-ban és 2021 elején meredeken emelkedtek az eladások amiatt, hogy ilyen eszközöket szereztek be az amerikai iskolák. A Chromebookok nélkül a globális PC-piac 3,9 százalékkal nőtt az első negyedévben.
A világ három vezető PC-gyártójának sorrendje nem változott: az első helyet továbbra is a kínai Lenovo foglalja el 23,8 százalékos piaci részesedéssel, a másodikat pedig az amerikai HP Inc. 20,4 százalékos részesedéssel annak ellenére, hogy a két cégnek jelentősebben visszaesett az értékesítése. A harmadik helyen 17,7 százalékos piaci részesedéssel továbbra is a Dell áll, amely épp ellenkezőleg, növelte az eladásait.
Megtartotta negyedik helyét az Apple Inc. 9 százalékos piaci részesedéssel, míg a tajvani ASUS az ötödik helyre jött fel a hatodikról, 7,2 százalékos piaci részesedéssel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ellátási lánc: kevésbé hatékony az AI a frontvonalban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gartner: az idén visszaesik a PC-k és a mobiltelefonok eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
Tavaly 6 százalékkal nőttek a globális okostelefon értékesítések
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorodó szaloncukrok: kisebb csomagok várják a vásárlókat idén karácsonykor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >