Gabonatartalékok a piacon

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 17. 09:28

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) által működtetett Piaci és Árinformációs Rendszer (PÁIR) adataiból kiderül, hogy az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak átlagosan hét százalékkal fizettek alacsonyabb árat a sertésekért 2014. 17. hetében, mint egy éve. A német és a holland vágóhidak 2,6 százalékkal csökkentették az átvételi árat az előző hetihez képest.

 Kapronczai István főigazgató AKI


Kapronczai István
főigazgató
AKI

Az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon élősúlyban kifejezve öt százalékkal nőtt a sertések vágása 2014. január–februárban az előző év azonos időszakához képest. A KSH adatai alapján Magyarország januárban csaknem 8 százalékkal kevesebb élő sertést exportált, mint egy évvel korábban. Legfőbb partnereink Románia és Szlovákia voltak. Az élősertés-behozatal az előző év azonos hónapjának mennyiségétől 12 százalékkal maradt el. A legtöbb sertés Lengyelországból, Szlovákiából és Németországból érkezett.

A nemzetközi piacon 1,8 százalékkal kevesebb sertéshúst sikerült eladni. A legtöbb hús Olaszországba és Romániába indult. A behozott sertéshús mennyisége 11 százalékkal, az értéke pedig csaknem 24 százalékkal csökkent. A sertéshús 70 százaléka Németországból, Lengyelországból, Ausztriából és Szlovákiából érkezett.

A vágósertés ára 1,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest. A darabolt sertéshús feldolgozói értékesítési ára 1,8 százalékkal volt magasabb 2014 márciusában, mint egy évvel korábban.

***

Az EU-ban, az előző időszakhoz képest, jelentősen nőtt a folyó (2013/2014) gabonaévben a terménykibocsátás. A Tallage francia piacelemző cég szerint a búza, kukorica és árpa együttes termése megközelítette a 260 millió tonnát, ami 21 millió tonnával haladta meg az egy évvel korábbi termést.

A francia kockázatelemző Agritel úgy véli, hogy Ukrajnában 18,4 millió tonna búzát takarítottak be tavaly, ami 16,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, és 23,3 millió tonna, 2012-höz képest 18 százalékkal kevesebb kukorica került a magtárakba. Az elmúlt negyedévben 50 százalékot veszített vásárlóerejéből az ukrán nemzeti valuta, ami mindenképpen befolyással lesz az ukrán agrár-külkereskedelemre.

***

A világ csirkehús-kereskedelme tovább élénkül, 10,7 millió tonna körül várható a csirkehús globális exportja 2014-ben, ez öt százalékkal több, mint 2013-ban volt.

Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 2014 első tizenhat hetében kilónként átlagosan 276 forint volt, ami nyolc százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az egész csirke feldolgozói értékesítési ára 492-ről 505 forintra, a csirkecombé 491-ről 504 forintra, a csirkemellé két százalékkal, 994 forintra emelkedett a megfigyelt időszakban

Kapcsolódó cikkeink