Furmint Február Nagy Kóstoló több mint nyolcvan borászattal
Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.

A borászatok többsége ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik
A nagykóstoló az egész hónapon át tartó Furmint Február eseménysorozat csúcspontja, melyet a „furmint ezerarcúságának” jegyében hirdettek meg – tájékoztatták az MTI-t a szervezők.
Közleményük felidézi, tizenöt évvel ezelőtt, amikor Kézdy Dániel életre hívta a Furmint Február mozgalmat, még méltatlanul kevés szó esett a furmintról, mára azonban mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a tél utolsó hónapját ezzel a rengeteg lehetőséget tartogató szőlőfajtával.
„Sokkal jobban ismerjük a fajtát, mint 15 éve, látszik, hogy hogyan érlelhető, az is, hogy mindenféle stílusú borhoz kiváló alapanyag: buborékos tételekhez, száraz fehérekhez, maradékcukros fehérekhez, késői szüretelésű borokhoz, szamorodnihoz, és nem utolsó sorban aszúhoz is. Idén szeretnénk a furmintnak minél több arcát bemutatni, így nem csak a rendezvényeinken megszokott, kiváló forgalmi tételeket lehet majd kóstolni, hanem több érdekességet is”
– idézi a közlemény Kézdy Dánielt.
A csütörtöki nagykóstolóra a borászatok többsége ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is szép számmal képviselik. Ezen felül kóstolhatók lesznek többek között mátrai, soproni, pannonhalmi, sőt külföldi furmintok is.
A szervezők kiemelték: a Furmint Február már szerte Európában hasonló rendezvények életre hívására ösztönzi a furmint kedvelőit, olyan nagy városokban is hirdetve a magyar borok nagyságát, mint London, Kolozsvár, Párizs, Varsó vagy Marosvásárhely.
Kapcsolódó cikkeink
Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >Ca di Rajo – Menolia Prosecco Extra Brut/Brut/Extra Dry
A Menolia egy Prosecco DOC Treviso, amely a klasszikus Prosecco…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >