FruitVeB: idén több hajtatott paradicsomot és uborkát takaríthatnak be a termelők
Az idén kisebb termőterületről 5-10 százalékkal több hajtatott paradicsomot és 5 százalékkal több uborkát takaríthatnak be a termelők a fűtött üveg- és fóliaházakban, ugyanakkor paprikából a tavalyi körül alakulhat a termés, káposztából pedig 10-12 százalékos csökkenés várható a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) előrejelzése szerint.
Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke az MTI-nek kifejtette, hogy idén a napsütés kedvezett a kultúráknak, nem volt szélsőségesen hideg, ezen tényezőknek köszönhetően a termények minősége is kedvezőbb lehet a tavalyinál.
2018-ban az országban 3500-3600 hektáron folyt üvegházakban, fóliákban hajtatott zöldségtermesztés. A múlt évben a termelők mintegy 445 ezer tonna hajtatott zöldséget takarítottak be: paprikafélékből 185 ezer, paradicsomból 130 ezer, uborkából 33 ezer, káposztafélékből 24 ezer tonnát. A gombatermesztés 30 ezer tonnát tett ki – tette hozzá.
Az elnök elmondta, hogy a kertészeti ágazatok kibocsátása a teljes mezőgazdaságon belül tavaly 356,2 milliárd forintot tett ki, ebből a zöldségágazat 180 milliárdot, ezen belül az étkezési paprika 17 százalékot, az étkezési és ipari célra termesztett paradicsom 14 százalékot, a gyökérzöldségek 7 százalékot, a káposztafélék 5,5 százalékot, a hagymafélék 2,5 százalékot képviseltek.
Kitért arra is, hogy a téli időszakokban, amikor a korai termelésű hazai zöldségfélék a fogyasztás kevesebb mint 60 százalékát adják, 15-20 százalékkal drágább a hazai termék az áruházláncokban, szabadpiacon pedig akár 30-50 százalékkal is többe kerül. Amikor viszont a hazai termelésből származó áru meghaladja a fogyasztás 80-85 százalékát, akkor az árak „összeérnek”, maximum 3-5 százalékkal magasabb a magyar áru fogyasztói ára.
A mennyiségi növekedés hatására a termelői árak és a fogyasztói árak is apadnak, jelentős árcsökkenésre azonban a „lecsószezonig” még várni kell, az június végén, július elején várható – jegyezte meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Árzuhanás a paradicsomválasztékban és bőséges jégkrémkínálat a PENNY-ben
A nyár beköszöntével a PENNY szezonális termékekkel és árcsökkentésekkel várja…
Tovább olvasom >Elfogyott a tavalyi alma – kilőhetnek az árak az új szezonban
Lengyelországban gyakorlatilag kiürültek a hűtőházak: az élénk belföldi és külpiaci…
Tovább olvasom >Termelői összefogás indult a hazai zöldségekért
A magyar zöldségtermelők célja, hogy a hazai boltok polcain újra…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >