FruitVeB: harmadával kevesebb gyümölcs termett, mint tavaly
A becslések és az adatok szerint mintegy harmadával, 30 százalékkal kevesebb gyümölcs termett az idén mint tavaly – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke pénteken az MTI kérdésére.
Ledó Ferenc emlékeztetett: a múlt évben rekordtermést takarítottak be a termelők. Akkor összesen mintegy 1,3 millió tonna gyümölcs termett az országban. Az idén – nem sokkal a betakarítás vége előtt – mintegy 850-900 ezer tonna gyümölcsre lehet számítani.
Három gyümölcsből jelentős a kiesés – mondta a FruitVeB elnöke: a legnagyobb az almánál, amiből tavaly 900-920 ezer tonna termett, míg idén várhatóan csak 530-550 ezer tonna.
A meggytermés a becslések szerint 23-25 ezer tonnával lett kevesebb. A múlt évi termés 85-90 ezer tonna volt, 2015-ben pedig 62-65 ezer tonna közötti. Kajszibarackból a tavalyi termés mintegy 34 ezer tonna volt, míg az idén 20 ezer tonna termett.
Elmondta: sok olyan almaültetvény volt, ahol nem képződött tavasszal virág, s ez jelentős terméskiesést okozott. Az aszály különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mérsékelte a termést.
A meggynél a fagykár volt jelentős a korai fajtáknál az idén Kecskemét környékén.
A kajszi esetében az alföldi ültetvények gyakorlatilag 100 százalékos fagykára okozta a nagyobb kiesést, miközben a gönci körzetben nagy volt a tőpusztulás, egyes ültetvényeken a fák 20-30 százaléka is kipusztult a más évekbeli 2-5 százalék helyett.
A gyümölcsök minősége ugyanakkor jó volt. Az árak is kedvezően alakultak, így Ledó Ferenc szerint az is elképzelhető, hogy a gazdálkodók átlagos terméssel több jövedelemhez jutottak az idén, mint a múlt évben.
Szerinte igaz ez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azokra az almatermelőkre is, akik korszerű technológiát alkalmaznak, például öntözik az ültetvényt, van jéghálójuk, és így 5 százalékos volt csak a terméscsökkenésük. Az árak ugyanis estenként a múlt évi dupláját is elérhetik – mondta Ledó Ferenc.
Hosszabb távon mindenképpen a termesztési technológia korszerűsítése a kifizetődő, öntözési lehetőség nélkül nem érdemes Magyarországon gyümölcsöst telepíteni – összegezte a FruitVeB elnöke. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >Előresietett a természet: korábban indul a bogyós gyümölcsök szezonja
Az idei meleg tél és enyhe tavasz következtében a természet…
Tovább olvasom >A kötelező visszaváltási rendszer indokolatlan terhet ró a pálinkafőzdékre
A tavalyinál kisebb mértékű fagykárok kedvező hatással voltak a hazai…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >