Franciaországban nincs többé automatikusan adott papíralapú nyugta
Augusztus 1-jétől nem állítanak ki többé automatikusan papíralapú nyugtákat Franciaországban. A kormány közlése szerint az intézkedéssel célja papír megtakarításával megóvni a fákat és a vizet.
A kezdeményezés, amely a 2020-ban elfogadott hulladékellenes és körforgásos gazdaságról szóló jogszabályra alapul, a médiajelentések szerint az üzletekben és létesítményekben kínált bizonylatokra, gépi bizonylatokra, bankkártya-bizonylatokra, promóciós bizonylatokra és az árengedményes bizonylatokra vonatkozik.
A vásárlóknak azonban továbbra is lehetőségük van papíralapú nyugtát kérni: digitális formában SMS-ben, e-mailben és az ügyfélhűség-applikációkon keresztül.
Kivételt képez továbbra is például a jogszabályban előírt megfelelési idővel rendelkező, úgynevezett tartós termékek vásárlása, ahol a nyugtaadás kötelező.
Számos nagy kiskereskedő, így a Carrefour, illetve a Système U már átültette a gyakorlatba az intézkedést, és 2021 áprilisától egyes üzleteikben megszüntette a nyugtanyomtatást.
A fogyasztóvédelmi szervezetek kritikával éltek
Az intézkedést több fogyasztóvédelmi szervezet, köztük az UFC-Que Choisir és a Families Rurales bírálta rámutatva arra, hogy a nyugta a tranzakciók pontosságának ellenőrzésével sok háztartás számára a családi költségvetés menedzselésének eszköze.
A francia kormány e kritikákra reagálva hangsúlyozta, hogy az új jogszabályok hatályba lépésével „nem a nyugta eltörléséről vagy kiadásának tilalmáról van szó”.
A francia kormány becslése szerint Franciaországban évente 30 milliárd papír alapú nyugtát nyomtatnak.
Hasonló intézkedés több európai országban is érvényben van, Belgium Vallónia tartományában pedig augusztus 10-én lép életbe.
Kapcsolódó cikkeink
NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Az Albert Heijn a világon elsőként hozta nyilvánosságra metánkibocsátását
Az Albert Heijn holland élelmiszerlánc történelmi lépést tett: 2024-es fenntarthatósági…
Tovább olvasom >Több mint egymillióan írtak alá egy petíciót egy növényvédő szer újbóli bevezetéséről szóló törvény ellen
Meghaladta hétfőn Franciaországban az 1,3 milliót egy növényvédő szer újbóli…
Tovább olvasom >További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >