Franciaország bevezeti a márkasemleges cigarettásdobozt

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 25. 10:58

A dohányellenes törvény keretében Franciaország elrendeli a cigaretták márkasemleges csomagolását, amire eddig csak Ausztráliában volt példa – jelentette be csütörtökön Marisol Touraine egészségügyi miniszter.

cigaretta

A cigarettásdobozok egységesek lesznek, egyforma formájuk, méretük, színük lesz, és a dobozokon olvasható feliratok egyforma tipográfiával fognak készülni.

A miniszter azt nem közölte, hogy az intézkedés mikor lép életbe, de elképzelhető, hogy Franciaország lesz az első Európában, megelőzve Angliát és Írországot, amelyek hasonló jellegű intézkedést szándékoznak bevezetni.

Az Európai Unió februárban fogadta el a dohányzásellenes direktívát, amely előírja, hogy a jövőben a cigarettásdobozok felületének 75 százalékát sokkoló fényképeknek és figyelmeztető szövegeknek kell elfoglalniuk – a márkanév rovására.

A kiskorúak passzív dohányzási kitettségének korlátozására betiltják a gyerekek által látogatott közterületeken, így a játszótereken is a dohányzást, valamint az olyan gépjárműben is tilos lesz rágyújtani, amelyben 12 évesnél fiatalabb gyermek is utazik – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján a miniszter.

Az elektromos cigarettát is betiltják egyes nyilvános helyeken: a fiatalkorúakat is fogadó intézményékben, azaz az iskolákban, a közlekedési járműveken és a munkahelyek közös tereiben.

A fiatalkorúak számára 2014 márciusa óta teljesen tiltott e-cigaretta az elmúlt két évben nagyon népszerű lett Franciaországban. A dohánytermékek 2013-as eladási adatait feldolgozó tanulmány szerint Franciaországban 8 és 9 millió közé tehető azok száma, akik már kipróbálták az elektromos cigarettát, közülük egymillióan használják mindennap, a 15 és 75 év közöttiek 3 százaléka.

A felmérést készítő Kábítószerek és a Kábítószerfüggők Megfigyelő Intézete (OFDT) szerint az elektromos cigaretta elterjedésének köszönhető, hogy visszaszorult a dohányzás Franciaországban, és a leszoktató gyógyszerekből is kevesebb fogyott 2013-ban.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint a cigarettaeladás 8,6 százalékkal esett vissza 2014 augusztusában az előző évhez képest, a sodort dohányé pedig 4,2 százalékkal, s a dohányzásról leszoktató termékek eladása is jelentősen csökkent.

A márkasemleges cigarettásdoboz bevezetését régóta szorgalmazzák a dohányzásellenes szervezetek, de a trafikosok részéről óriási tiltakozást váltott ki. A legjelentősebb szervezetük szerint a kormány előzetes egyeztetés nélkül hozta meg a döntését, amellyel jelentősen csökkenni fog a cigarettafogyasztás.

Franciaországban a legtöbb országhoz hasonlóan a dohányzás a legfőbb halálok. Évente mintegy 73 ezer haláleset köthető a dohányzáshoz. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink