Franchise híradó

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 03. 05. 08:00

Franchise híradóMégsem vicc volt!
Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Pizza Hut hálózat éttermeinek egy részét, szakítva az ötvenesztendős hagyománnyal, és utalva arra, hogy a lánc már korántsem kizárólag pizzaválasztékáról ismert, átnevezik „Pasta Hut”-ra. A tavaly márciusi döntést vásárlói igénnyel indokolták. Az ételválasztékba bekerült Tuscani tésztaféleségek olyan sikeresen szerepeltek, hogy a vevők egy része kezdeményezte a névváltást. A profilváltással egy időben a cég új honlapja (www.newpastahut.com) is működésbe lépett. A március 31-i dátumozással kiadott sajtóanyag előrevetítette, hogy mindez csupán az 1958-ban alapított cég áprilisi tréfaként kitalált kommunikációs dobása volt.
Áprilisi tréfának talán kissé korai, így sokkal komolyabban kezelendő az a híradás, amely szerint Dallas környékén megkezdődött a hálózat éttermeinek logócseréje. Ennek során a korábban ismert Pizza Hut emblémát némiképp megváltoztatva The Hut névvel használják a továbbiakban. Jelenleg az éttermek egy részében tesztelik a változtatást, és a közönség reakciói alapján hozzák meg végső döntésüket. Ebben az időszakban több változatban is használják az új logót, későbbre halasztva a kiválasztást. Az új csomagolóanyag zöme újrahasznosított papírból készül, így próbál a lánc közelebb kerülni a környezettudatos vásárlókhoz.
A névváltoztatás (akárcsak az áprilisi tréfa esetében) meglepőnek tűnhet. Ugyanakkor a szóvivő elmondta azt is, hogy a Tuscani tésztafélék bevezetése óta ezek részesedése a forgalomból meghaladta az egymilliárd dollárt (!), így a kommunikációból lassan indokolt elhagyni a tradicionális Pizza szót. A szóvivő hozzátette, az eltelt fél évszázad során a vásárlók számára a „Hut” szó olyan mértékben összefonódott a márkával, amennyire a „coke” szó a Coca-Cola-val. Így, véleményük szerint, a változással nem szenved csorbát a hálózat imázsa, ugyanakkor az elnevezés jobban kifejezi az ételválaszték heterogén voltát. A Pizza Hut magyarországi franchise jogának tulajdonosa, az AmRest nem adott információt arról, várható-e nálunk is a névváltoztatás, vagy egyelőre csak az USA-ban tesztelik a The Hut nevet.

Starbucks saga
Időről időre felröppen a hír, de szinte ugyanabban a pillanatban cáfolják is az első magyarországi Starbucks kávézó nyitását. A lassan szappanoperai fordulatokban bővelkedő Starbucks saga az idén is folytatódik. Bár tavaly a jól értesültek már csaknem biztosra vették, hogy 2009-ben ideér a hálózat (már a kiválasztott helyszínt is tudni vélték a jól értesültek), most – a vállalathoz közeli forrásokra támaszkodva – napvilágot látott a projekt ismételt elhalasztásának híre. A döntést a kedvezőtlen gazdasági körülményekre történő hivatkozással indokolták. A lánc a hírek szerint világszerte a tavalyi 600 után az idén 300 egységét zárja be, és az előzetes tervekkel szemben az új nyitások számát is drasztikusan, több mint harmadával csökkenti. (VG)

Parkolópályán a Don Pepe
A gyökeresen megváltozott gazdasági környezet átírta a Don Pepe hálózat idei stratégiáját. Korábban beszámoltunk róla, hogy a jelenleg még csak saját üzemeltetésű egységekkel dolgozó lánc az idei évben nyitott volna a franchising irányában, és az új koncepció nyilvános bemutatását a tavaszi időszakra prognosztizálták. Szemes Gábor, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az új szervezeti forma bevezetése egyelőre bizonytalan ideig parkolópályára került. Egyidejűleg cáfolta, hogy a lánc első, a Nyugati téren üzemelő éttermének bezárása közvetlen összefüggésben lenne a gazdasági válsággal.

Mennyei kávé újabb helyeken
Az Aréna Pláza és a Ferenciek tere után újabb egységekkel bővül a Coffee Heaven-lánc. Decemberben a Teréz körúton nyitott az új kávézó, és a tervek szerint áprilisban a Deák téren is megtalálhatók lesznek a lánc termékei. A jelenleg hat kelet-európai országban 89 egységgel üzemelő Coffee Heaven hálózat az anyaországban, Lengyelországban van jelen a legnagyobb hangsúllyal, itt 56 kávézót üzemeltetnek. Talán ennek köszönhető, hogy a kutatások szerint a CH immár a tizenegyedik helyen áll a legismertebb lengyel kereskedelmi brandek között.

Kapcsolódó cikkeink