Forráshoz jutnak a kisebb cégek is
Az Európai Unióból elsőként Magyarországon indulhat el az uniós forrásokból finanszírozott kisvállalkozói kockázatitőke-program, már ez év elejétől, közel 31,5 milliárd forintos uniós támogatással, összesen 46,6 milliárd forintnyi forrás kihelyezésével.
A hitelek kihelyezése alapkezelőkön keresztül történik, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett pályázatra augusztus végéig 18 kockázati tőke-alapkezelő pályázó jelentkezett. A 8 nyertes alapkezelővel 2009. decemberében sikeresen megtörténtek a szerződéskötések, jelenleg a tőkealapok PSZÁF általi engedélyeztetése zajlik, amelyet követően 2010 első negyedévében megkezdődhetnek a kifizetések.
A Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. szerint szakmai körökben optimista várakozások övezik a programot, amely a speciális kockázatok miatt a bankszektor által nem finanszírozott, elsősorban korai életciklusban lévő, innovatív tevékenységet végző vállalkozások tőkefinanszírozásához biztosít fejlesztési forrásokat.
A Program a hazai kkv szektor korai (magvető és induló), valamint növekedési életszakaszban lévő vállalatai tőkehelyzetének javítását tűzi ki célul. A pénzre nagy szüksége van a kis cégeknek, mivel a magyarországi tőkepiac igen alacsonyan fejlett, és ezen belül is leginkább a nagyméretű tranzakciók dominálnak – írja a piacesprofit.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lechner Tudásközpont uniós forrásból fejleszt informatikai rendszert az illegális hulladéklerakók feltérképezésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


