Foodora: sorban állás helyett okostelefonról rendelhetünk ételt a fesztiválokon
Sorban állás helyett okostelefonon keresztül lehet ételt rendelni már a fesztiválokon is: a foodora szolgáltatása az idei STRAND fesztiválon lesz először elérhető az összes felhasználónak. A fesztivál egész területén elérhető rendelési lehetőséggel akár koncert közben is leadhatjuk rendelésünket, és elég akkor érte menni, ha az étel elkészült. Az augusztusi STRAND fesztiválon ráadásul a vega és a vegán ételek rajongói, sőt még az ételérzékenyek is bőven találnak választékot.

Könnyebb a rendelés így
Az utóbbi években a zenei fesztiválokon is jelentősen átalakultak a fogyasztási szokások, az alternatív és minőségi street food fogások egyre nagyobb teret nyernek, és többen gondolnak a vegetáriánusokra, vegánokra és az ételérzékenyekre is. A minőségibb kínálatért viszont sokszor hosszú perceket kell várni és sorban állni.
Ezt a folyamatot könnyíti meg a foodora szolgáltatása, amely az idei STRAND fesztiválon lesz először elérhető az összes felhasználó számára. A fesztiválon ugyanis elég a foodora applikációján leadni a rendelést a programban részt vevő éttermek egyikének, ahol sorban állás nélkül lehet átvenni az ételt, amint elkészült.
Az appon történő rendelés a fesztivál egész területén elérhető, a fesztiválozók pedig a California Poké, a Cvekedli Tésztabár, valamint a Las Vegan’s vegán ételei közül válogathatnak, és kóstolhatnak házi készítésű gluténmentes tésztát, ázsiai poké bowl-t, vagy akár vegán burgert is.
Kapcsolódó cikkeink
A STRAND Fesztivál K&H Balaton Nagyszínpadán hazai- és világsztárok váltják egymást
Idén nyáron Zamárdi ismét megtelik zenével, színekkel és pezsgő hangulattal. A STRAND…
Tovább olvasom >Szobaszervíz helyett ételrendelés – házhoz megy a lángos
Egyre több turista rendel ételt a szállására a foodora nemzetközi…
Tovább olvasom >Fuvarozás egy kattintásra: közeleg a kamionos Uber kora?
Ha valakinek van egy biciklije vagy robogója, könnyen lehet belőle…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >