Folytatódik a Tej Terméktanács és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének együttműködése
A Tej Terméktanács kezdetektől fogva elkötelezett a magyar fogyasztók – tejtermékekkel és azok kiegyensúlyozott táplálkozásban betöltött szerepével kapcsolatos – hiteles tájékoztatása iránt. Ezen célok elérése érdekében folyamatosan keresi a partnerséget azokkal a szakmai szervezetekkel, akik ugyanezt az elvet képviselik, vagyis a hiteles, bizonyítékokon alapuló információk megosztásának fontosságát.

2023-ban is folytatódik a közös munka
Ezen cél érdekében kötött együttműködési megállapodást 2021 tavaszán a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével (MDOSZ). A tavalyi év sikeres kampányának eredményeként a most megújított megállapodás értelmében 2023. évben is folytatódik a közös munka. A tej az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk, ami már gyermekkorunktól kezdve az egészséges táplálkozásunk része. Az utóbbi időben mégis számos tévhit kering a fogyasztásával kapcsolatban, melyek gyakran félreértelmezett vagy felszínes információkból fakadnak.
A sok eltérő álláspont között nem egyszerű eligazodni és megtalálni a hiteles forrást, ezért is fontos a folyamatos, szakmailag alátámasztott fogyasztói tájékoztatás. A kampány során az MDOSZ a Terméktanács ismeretterjesztő kommunikációjában szakmai hátteret biztosít, továbbá támogatja a Terméktanács média megjelenéseit. Az együttműködés legfőbb célja a fogyasztók szemléletformálása, valamint hiteles tájékoztatása, a tej és tejtermékek egészséges táplálkozásban betöltött szerepéről.
A megállapodás szerint az MDOSZ hivatkozásokkal alátámasztott szakmai háttéranyagok rendelkezésre bocsátásával erősíti a Terméktanács 2023. évi kommunikációját, a Szövetség szakértője a Terméktanács képviselőjével közösen televíziós- és rádióműsorokban szakmai beszélgetések során segít bemutatni a tejtermékek pozitív hatásait és szerepét az egészséges táplálkozásban és egyben eloszlatni a tejjel kapcsolatos tévhiteket A kampány a két szervezet által kiadott szakmai PR cikkekkel és a közösségi oldalakon megjelenő ismeretterjesztő posztokkal is támogatásra kerül.
Kapcsolódó cikkeink
Túlsúly, alultápláltság, tanulságok: Lezárult a GYERE® Online Program hatásvizsgálata
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) sikeresen zárta hároméves GYERE®…
Tovább olvasom >A trappista sajt fogyasztását ösztönző kampány indult
Az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) is csatlakozott…
Tovább olvasom >A bőrszépítés nemcsak a krémeken múlik – mit üzen a dietetikus?
A szépségipar régóta hangsúlyozza a külsőleg alkalmazott bőrápolók szerepét, miközben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >