Folytatódhat a foglalkoztatás növekedése

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 28. 11:08

Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése az idén, de a folyamat a szakemberhiány miatt már komolyabb akadályokba ütközhet – kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

foglalkoztat

A KSH hétfői közlése szerint 2016. november-2017. januárban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 401 ezer volt, 161 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az adat 10 ezres csökkenést mutat az előző három havi adathoz, a tavalyi negyedik negyedévéhez képest. A munkanélküliségi ráta 1,9 százalékponttal 4,3 százalékra csökkent az előző év azonos időszakához képest, és 0,1 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi negyedik negyedévinél. A munkanélküliek száma 198 ezerre csökkent, ami 82 ezerrel alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárjában felhívta a figyelmet, hogy a munkaképes korú lakosság aktivitási rátája 70,5 százalék volt november-januárban, enyhén mérséklődött az elmúlt hónapokhoz képest, ahogy a foglalkoztatási ráta is.
Kiemelte: a foglalkoztatottság növekedésének megakadása azt jelezheti, hogy egyre nehezebbé válik a hazai munkaerőhiányos környezetben a további létszámbővítés a vállalatoknak. Hozzátette azt is, hogy nő a nyugdíjba vonulók száma.
A szakértő szerint a foglalkoztatás emelkedése és a munkanélküliség csökkenése már komolyabb akadályokba ütközhet idén, a munkaerőpiaci helyzet elsősorban a bérek emelkedésével javulhat tovább, a bérek éves növekedési rátája elérheti akár a kétszámjegyű átlagot is. A munkanélküliségi ráta várhatóan 4 százalék körül kerülhet nyugvópontra – jelezte Virovácz Péter.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője hangsúlyozta: a foglalkoztatás ütemének növekedését a közeljövőben fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány, ugyanakkor a köztisztviselői állomány, valamint a közfoglalkoztatottak számának tervezett csökkentése segítheti, hogy a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozduljon.
Hozzátette, hogy a vállalkozásoknál a munkaerőhiány kikényszerítheti a termelékenység fokozását.
A szakértő kommentárja szerint a következő hónapokban a foglalkoztatottak száma szezonális hatások miatt átmenetileg 4,4 millió alá csökkenhet, így az idei év elején szintén szezonális hatások miatt átmenetileg újra 4,5 százalék fölé emelkedhet a munkanélküliségi ráta.
A foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése azonban ebben az évben is folytatódhat, az év második felében már 4 százalék közelébe mérséklődhet a munkanélküliségi ráta. Idén 4,1 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,1 százalékról – közölte Suppan Gergely.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is úgy látja, hogy a munkaerőpiac tovább feszesedik idén, illetve folytatódhat a munkanélküliségi ráta mérséklődése, célba veheti a 4 százalékos szintet.
Kommentárjában szintén kiemelte, hogy a tavalyi gyors ütemű bérnövekedés is folytatódhat, illetve gyorsulhat.
A szakértő szerint a bérinfláció hatása hamarosan megjelenik a fogyasztói árakban, az inflációs ráta egy-másfél éven belül átlépheti a jegybank 3 százalékos inflációs célját.
Annak ellenére, hogy gyorsul az infláció, az MNB Monetáris Tanácsa nem fog kamatemeléssel reagálni, a tanács tagjai többször is hangsúlyozták, hogy a negatív reálkamat fenntartását preferálják. Emiatt az Ersténél nem számítanak az alapkamat változására sem idén, sem jövőre – fejtette ki Ürmössy Gergely. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink