Folyamatosan zöldülő ALDI
Az ALDI számára kiemelten fontos, hogy tevékenységének környezetre gyakorolt hatását a lehető legalacsonyabb szinten tartsa, és fenntartható, innovatív megoldásokat vezessen be. Országos, illetve regionális szinten is számos egyedülálló lépést hozott a környezet védelme és ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében.
A vállalat 2021-ben újabb 16 üzleténél telepített napelemrendszert, így már 18 magyarországi áruházánál állít elő fenntartható forrásból származó energiát, ami éves szinten a napelemmel ellátott üzlet közel kéthavi áramfogyasztását fedezi.
Az ALDI közel tízszeresére növelte azon áruházai számát, ahol a vásárlók ingyenesen adhatják le a használt sütőzsiradékot, így jelentős környezetterheléstől szabadulhat meg a talaj, az ivóvízbázis és a csatornarendszer. A visszagyűjtött használt étolajból biodízelt állítanak elő, illetve biogázerőművekben elektromos áramot termelnek.
A vállalat az E.ON-nal közösen építi ki országos elektromosautó-töltőhálózatát, amelyet folyamatosan bővít. Az országos kiskereskedelmi láncok közül elsőként állított forgalomba e-kamiont, idén pedig várhatóan már a flotta második tagja is üzembe áll. Az elektromos hajtású nyergesvontató egy töltéssel 200 kilométert tud megtenni, és akkumulátora mindössze 5 óra alatt 100%-ra tölthető. Az e-kamion napi szinten látja el áruval a budapesti és Pest megyei üzleteket.
Az ALDI természetesen folyamatosan bővíti zöld intézkedéseit; minden saját tulajdonú üzlete, illetve biatorbágyi irodaépülete és logisztikai központja továbbra is 100%-ban zöld áramot használ. Az ALDI április végén megnyitott egri áruháza, az egyedi zöld megoldásoknak köszönhetően – az élelmiszerlánc magyar hálózatának első üzleteként – klímasemleges módon üzemeltethető.
A vállalat 100%-ban szelektív hulladékgyűjtést végez, és tudatosan csökkenti csomagolóanyag-felhasználását. Évek óta csatlakozik a Műanyagmentes Július programhoz, és küzd az élelmiszer-pazarlás ellen. Üzleteinek 81%-a – az Élelmiszerbankkal együttműködve – részt vesz az élelmiszermentésben, és a diszkontláncok közül a legnagyobb arányban juttat el élelmiszereket a rászorulóknak.
Az ALDI Magyarország az „Az Év Boltja 2022” versenyen immár sorozatban másodszor kapta meg „Az Év Környezettudatos Kereskedője” díjat. Ez az elismerés is megerősíti, hogy az ALDI jó úton jár. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Öt év alatt 60%-os növekedést ért el az Aldi Spanyolországban
Az Aldi Nord az elmúlt öt év leggyorsabban növekvő élelmiszerláncává…
Tovább olvasom >Lakásépítést szorgalmaz a német építésügyi miniszter az élelmiszerüzletek fölé
Verena Hubertz német építésügyi miniszter arra ösztönözné a nagy kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Már közel 40 ezer adag ételt mentett meg a Magyar Élelmiszerbank és a Wolt közös projektje
Már csaknem egy éve fut a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nem a méret számít, hanem a partnerség: a Dunapacknál a kis ügyfelekre is nagy figyelem jut
Interjú Szőnyi Zoltánnal, a Dunapack Packaging értékesítési igazgatójával A csomagolóiparban…
Tovább olvasom >Kik festik a jövő otthonait?
Miközben a lakásfelújítási hullám új lendületet ad az építőiparnak, csendben…
Tovább olvasom >Innováció és hagyomány kéz a kézben
Fenntartható fejlődés, technológiai újítások, tudatos márkaépítés – ezek mentén alakítja…
Tovább olvasom >