Folyamatosan csökken a hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai üzeletekben

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 26. 10:29

Folyamatosan csökkent az utóbbi években a szlovákiai üzletekben a hazai élelmiszerek aránya, az idén tavaszra 43 százalékra esett vissza – derült ki a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) által készíttetett felmérésből, melynek eredményeit csütörtöki sajtótájékoztatójukon ismertették a szervezet képviselői Pozsonyban.

pozsony-

A GfK piackutató által készített felmérés szerint a szlovákiai üzletekben mind a 2011-es, mind pedig az idei adatok szerint alacsonyabb volt a hazai élelmiszerek aránya a pultokon, mint a szomszédos országok esetében. Szlovákiában a diszkontüzletek, és nagyraktárak esetében, illetve a legnagyobb forgalmat bonyolító hipermarketeknél volt a legalacsonyabb (29-43 százalék közötti) a hazai élelmiszerek aránya, míg a kisebb üzletekben (60 százalék) meghaladta az országos átlagot.

A felmérés eredményei szerint ugyanakkor Szlovákiában az idei évre némileg lassult a hazai élelmiszerek aránycsökkenésének üteme, a tavalyihoz képest csak egy százalékpontot esett vissza a 2011-ben még 50 százalékos arány.

„A tavalyihoz mért elmozdulás a hazai élelmiszerek arányának stabilizálódását jelzi, mivel a csökkenés a statisztikai hibahatár értékén van” – mondta Daniel Poturnay, a PKS elnöke, aki szerint az arány javítását egyebek mellett az élelmiszeripar állami – nem csupán anyagi jellegű – támogatásának növelésével is elő lehetne segíteni. Rámutatott: Szlovákiában a szektor anyagi támogatásának szintje tavaly egyharmincada volt a dániainak.

Poturnay szerint a környező országokban sokkal magasabb szinten van „a lakosság fogyasztói nacionalizmusa”, ez is a magyarázata annak, hogy ott magasabb a hazai élelmiszerek aránya, mint Szlovákiában. Az okok közé sorolta azt is, hogy némelyik szomszédos országban sikeresebb a hazai gyártók érdekérvényesítése. „Magyarországon például ez sikeresen zajlik és megvan a támogatása a kormány és szervei részéről is, Szlovákia ezen a téren kissé le van maradva, de itt is igyekszünk felébreszteni a fogyasztót” – mondta a PKS elnöke az MTI kérdésére válaszolva.

Az elmúlt egy évben a szlovák élelmiszerek aránya az ország nagyobb vásárlóerőt felmutató nyugati régióiban csökkent leginkább, ugyanakkor a szegényebbnek tartott keleti és északi megyékben némileg nőtt. Ez, valamint az a tény, hogy a fogyasztók által megvásárolt élelmiszerekben a hazai termékek aránya a vizsgált időszakban meghaladta a 60 százalékot, Poturnay szerint cáfolja azt a vélekedést, hogy a hazai élelmiszereket azért nem teszik ki pultjaikra a kereskedők, mert azok drágábbak, így kisebb irántuk a kereslet.

Az egyes áruszegmenseket vizsgálva a hazai tejből, az ásványvizekből, sörből illetve húsból és hústermékekből volt a legtöbb hazai termék a szlovákiai üzletek polcain, arányuk 50 és 64 százalék körül alakult. Az édességek és tartós élelmiszerek szegmensében volt a legkisebb, 20 százalék alatti ez az arány. Az egyes üzletláncok kínálatát tekintve Szlovákiában a Lidl boltjaiban volt a legkevesebb hazai áru, mindössze 16 százalék, a legnagyobb arányban pedig a Coop és a CBA üzleteiben jelentek meg a hazai termékek, 62, illetve 56 százalékos arányban. (Starovic Tibor, MTI)

Kapcsolódó cikkeink