Folyamatos megújulás a dm üzleteiben
A karácsonyi időszakra több üzletben is megújult külsővel várja a dm a vásárlókat, novemberben nyitotta meg kapuit a dm kiskunfélegyházi, salgótarjáni, miskolci, Budapesten pedig a Bécsi úti és Újbuda Centerben levő üzlete. A nyitások alkalmával a vásárlók egyedi akciókkal és programokkal találkozhattak, Miskolcon különleges meglepetéssel várta a drogéria a vásárlókat: a DVTK focistái kasszáztak, a nyitás így jótékonysági eseménnyé is vált egyben.
A dm boltnyitásai híresek arról, hogy a vásárlók a megszépült üzletekben olyan különleges nyitási akciókkal és programokkal találkozhatnak, amelyek valóban élménnyé teszik a vásárlást. November 20-án a miskolci Bükk áruházban okozott a drogéria különleges meglepetést a boltba betérőknek, hiszen a kasszánál a DVTK népszerű focistái DraženOkuka és Eperjesi Gábor kasszáztak, persze volt lehetőség közös fotók készítésére is. A vendégek a drogériával közösen jótékony célra ajánlották fel azt a bevételt, amelyet ottlétük alatt hagytak a kasszánál a vásárlók. Így több mint egymillió forint gyűlt össze a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban található Velkey László Gyermekegészségügyi Központ javára.
Az üzletben interaktív játszóház szórakoztatta a legkisebbeket.
Költözés után november 23-án megnyitotta kapuit a vásárlók számára a kiskunfélegyházi üzlet is, ahol számos programmal és promócióval várta a dm régi és új vásárlóit. Az activebeauty törzsvásárlói programba frissen regisztrálók meglepetés ajándéknak örülhettek, a vásárlók a nyitás hetén megkóstolhatták a dmBio finomságait. Változatos programokat kínált a drogéria egész héten, de nem volt ez másként a november 24-én megnyíló Bécsi úti dm üzletben sem, ahol Saubär maci felbukkanására is számítani lehetett, a vásárlókat zsákbamacskával és egyedi akciókkal várta a drogéria.
A dm expanziós politikájának köszönhetően salgótarjáni üzletünk is megújult, november 19-től várja a vásárlókat, míg az Újbuda Centerben levő dm november 10-től áll megszépült külsővel a boltba betérők rendelkezésére.
A dm üzleteiben a vásárlók továbbra is a megszokott széles termékkínálattal találkozhatnak, 2015 októberétől debütált az üzletekben egy új magyarországi termék innováció, a Dizolve mosókendő, amellyel a mosás egyszerűbbé, gazdaságosabbá és tökéletesen környezetbaráttá válik. Bekerültek a szortimentbe a Hund&Herrchen natúrkozmetikumok is, így a vásárlók természetes alapanyagok felhasználásával készült termékeket vásárolhatnak kutyáiknak és macskáiknak.
A dm az ünnepi időszakban a vásárlói igényekre reagálva a karácsonyi csomagok mellett ajándékutalványokat is kínál vásárlóinak, idén már nyolc féle motívum közül válogathatnak azok, akik ajándékkártyával kedveskednének szeretteiknek.
6100 Kiskunfélegyháza, Mártírok útja 2.
Nyitva tartás:
hétfő– péntek: 8.00– 18.00,
szombat: 8.00– 13.00, vasárnap: zárva
3530 Miskolc, Andrássy Gyula u. 32.
Nyitva tartás:
hétfő-péntek: 8.00-19.00
szombat: 8.00-14.00
Kapcsolódó cikkeink
Új digitális szolgáltatás várandósok és kisgyermekes családok számára
A dm 2025 májusától dm babybonus néven elindította új kismamáknak…
Tovább olvasom >„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye új szintre emelte az önkifejezést
A kreatív önkifejezés, a hajformázás új dimenziói és az egyediség…
Tovább olvasom >A technológiai fejlesztésekbe, az üzlethálózatba és a kollégák képzésébe invesztált a dm
A dm a vásárlók hűségét annak a kiegyensúlyozott összteljesítménynek tulajdonítja,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >