Fókuszban az anyák szerepe: Hosszú Katinka és édesanyja a P&G „Köszi, Anyu!” kampányában
A Procter & Gamble, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság globális partnere, örömmel jelenti be, hogy Hosszú Katinka, az ötszörös világbajnok, világcsúcstartó úszóolimpikon, és édesanyja, Barbara lesz az immáron hagyományos,„Köszi, Anyu!”kampány magyar nagykövete a 2016-os Riói Olimpiai Játékokra.
A “Köszi,Anyu!” kampánnyal a Procter & Gamble– a korábbi hagyományaihoz híven –ez alkalommal is az anyák elkötelezett támogatójaként jelenik meg az ötkarikás játékok partnerei között. A kampány először 2012-ben, a Londoni Olimpiai Játékok előtt indult el világszerte, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az anyák áldozatos munkájára.
„A Procter & Gamble márkái azért jöttek létre, hogy az édesanyák mindennapjait megkönnyítsék a legkiválóbb termékek biztosításával.”- mondta Marek Kapuściński, a Procter & Gamble közép-európai régiójának alelnöke. „Az ilyen kiemelkedő eseményeken, mint az Olimpiai Játékok, minden figyelem a versenyzőkre összpontosul, erőfeszítéseiket rajongók milliói figyelik világszerte. De mi tudjuk, hogy minden sikeres sportoló, minden gyermek mögött áll egy erős anya, aki önzetlenül támogatja. Ez az, amiért az anyukák szerepét hangsúlyozzuk a kampányban; termékeink segítségével szeretnénk kifejezni csodálatunkat és hálánkat minden anya iránt a világon.” – tette hozzá Kapuściński.
A kampány nagykövete
„Nagy öröm számomra, hogy nagykövete lehetek a Procter & Gamble ilyen jelentős, globális kampányának. Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy képviselhetem hazámat az Olimpián, a világ legnagyobb sporteseményén, de tudom, hogy ez sosem sikerülhetett volna édesanyám mérhetetlen szeretete és támogatása nélkül. Az ő szavai és példátlan ereje a verseny minden egyes pillanatában velem lesznek majd. Hiszem, hogy mindannyiunk feladata értékelni és viszonozni az anyai szeretetet az év minden napján, hiszen ők azok, akik ezt maximálisan megérdemlik.” – mondta el Hosszú Katinka, ötszörös világbajnok és világcsúcstartó úszó.
Kapcsolódó cikkeink
Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >Júliusban a zöldebb fogyasztói döntésekért kampányol az Auchan
Az Auchan Magyarország 2025-ben is csatlakozik a globális Műanyagmentes július…
Tovább olvasom >Owen Wilson a Wolt nemzetközi kampányának új arca
Owen Wilsonnal indította első márkanagyköveti kampányát a Wolt. Az egyéves…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Egy különleges együttműködés az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó között: útjára indult a „szeretet vessző béke”
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új…
Tovább olvasom >Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >