Fogytán a német sörösüvegek
A német sörfőzdék arra figyelmeztetnek, hogy az emelkedő termelési költségek és a teherautó-sofőrök hiánya miatt nyáron hiány alakulhat ki sörösüvegekből – írja a BBC nyomán 444.hu.

Nyárra hiány lehet sörösüvegekből Németországban
A helyzet „rendkívül feszült” – mondta a Német Sörgyártó Szövetség vezérigazgatója a Bildnek. Egy iparági szakértő szerint az üvegpalackhiány elsősorban a kis- és közepes sörfőzdéket fogja érinteni.
A sörfőzőknek 80 százalékkal többet kell fizetniük az új üvegekért, mint egy évvel ezelőtt, és a sör ára is nő.
A hiány egyik oka az energiaárak emelkedése, ami az üvegpalackgyártás árának emelkedését okozza – mondta a Bildnek az üvegipari szóvivő.
Holger Eichele a Német Sörgyártók Szövetségétől azt mondta, a teherautó-sofőrök hiánya megnehezíti az ellátási láncok fenntartását, és emiatt az elmúlt évben az új üvegpalackok ára csaknem megduplázódott. A német sör ára akár 30 százalékkal is nőhet, nagyrészt az energiaárak emelkedése miatt.
A palackhiány valószínűleg a kisebb sörfőzdéket sújtja leginkább, mert jellemzően a nagyobb cégeket látják el először. Eichele szerint a legjobb, amit a németek tehetnek, ha az üvegpalackokat a lehető leggyorsabban visszajuttatják a kiskereskedőknek, és azt tanácsolta a fogyasztóknak, hogy ne „halmozzák fel az üreseket a pincében”.
A Németországban elterjedt üvegpalackokat kis kaució ellenében árusítják, a sörivók pedig várhatóan a következő kör megérkezésekor visszaviszik őket a boltba.
A világ más részein használt dobozok sokkal kevésbé elterjedtek, és sok sörfőzde testre szabott palackokat használ, amiket nehéz kicserélni. (444.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A Biolanddal együttműködve bővíti bio kínálatát a REWE
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Három új felsővezetővel erősít a Dreher Sörgyárak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Luxus környezetben, korlátlan kóstolással: jön a IX. Indoor Sörfesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zöldhitelezés: lendületben a fenntartható finanszírozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
