Fogyasztóvédelmi ellenőrzés a Szentendrei úti Auchan áruházban

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 08. 12:23

Bemutató ellenőrzést tartottak a Szentendrei úti Auchan áruházban a Budapest Főváros Kormányhivatala keretében működő Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársai szerdán az év eleje óta tartó kiskereskedelmi ellenőrzéssorozat keretében.

A január elejétől eddig lefolytatott húsz ellenőrzés során talált jogsértések feldolgozása még tart, miután határozatok eddig nem születtek, így a kiszabott bírság sem tudható – mondta Selmeci Zsuzsanna, a felügyelőség osztályvezetője.

A sajtó nyilvánosságával tartott ellenőrzés a bejárathoz közeli, külön pénztárral működő illatszer osztályon kezdődött. Kameneczky Péter felügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy a „grátisz” adott többletmennyiséget a vásárló csak úgy tudja ellenőrizni, ha a nagyobb kiszerelés mellett ott van a kisebb is, és mindkettő ugyanannyiba kerül. Amennyiben pedig három fogkefét egybe csomagolva árul akciósan az áruház, annak olcsóbbnak kell lennie, mint a külön-külön megvásárolt háromszor egy darab fogkefének.

Tipikus probléma az áruházakban az, hogy ha éjfélkor lejár az akció, az adott termék, és a polcra függesztett akcióra figyelmeztető tábla nem tűnik el azonnal. A vevő a pénztárnál értesül arról, hogy a termék már drágább.

A mostani ellenőrzés a zöldség osztályon folytatódott, ahol azt nézte meg a felügyelő, hogy a mérlegeken a hitelesítési matrica nem járt-e még le. Rendben volt.

Az ellenőrzés során szóba került az a visszatérő probléma is, amikor az áruház átcímkézi az árut, hogy a szállító vonalkódja mellé felkerüljön a sajátja is. Ekkor az eredeti vonalkódra ráragasztható az új, de a nettó súly, valamint a szavatossági idő nem változhat az eredetihez képest. A mélyhűtőből próbaképpen kiemelt csomagolt szalonnán rendben volt az új matrica, és látszott a régi is.

Selmeci Zsuzsanna elmondta, hogy szintén tipikus jelenség az, hogy a korábban a forgalomból kivont, egészségre káros termékek – átcsomagolva – megjelennek újra a boltokban. A rutinos felügyelőket azonban nem lehet megtéveszteni.

Arra a kérdésre, hogy a sajtó nyilvánossága nem veszélyezteti-e az ellenőrzést, azt válaszolta az osztályvezető, hogy az lenne a legjobb, ha soha semmilyen hibát, jogsértést nem találnának, ez lenne a fogyasztó érdeke.

MTI

Kapcsolódó cikkeink