Fogyasztók már az optimizmus kapujában

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 02. 10:32

Ugrásszerűen megnőtt a fogyasztók bizalma élelmiszereink egyik fontos exportpiacán, Csehországban: 97 pontot ért el a negyedik negyedévben, amely egyrészt a legnagyobb növekedés Európában, tizennégy ponttal több, mint a tavalyi első negyedévben.

Hasonló mértékű fejlődést csak Franciaországban tárt fel a Nielsen hatvanhárom országban végzett kutatása, itt 60 pontról 74-re emelkedett a mutató. Másrészt pedig azt jelenti a 97 pont, hogy a cseh fogyasztói bizalom a 100 pontot jelentő optimizmus kapujához érkezett. (Matematikailag 0 és 200 közé eshet az index, de a valóságban 30–130 között mozog a vizsgált országokban.)

Fordulat a forgalomban

Szintén tavaly fordultak kedvezőre az élelmiszer-kiskereskedelem csehországi trendjei. Érték szempontjából 2,7, mennyiséget tekintve 2 százalékkal nőtt a bolti eladás a tavalyi első három negyedév során az előző évi hasonló időszakhoz képest.

Előtte a mennyiségben mért forgalom három éven át folyamatosan csökkent. A múlt évet megelőzően utoljára 2011-ben regisztrált növekedést érték és mennyiség szerint is az ottani Kiskereskedelmi Index.

Rekord és mélypont után

Amikor a Nielsen tizenegy éve világszerte elkezdte mérni a fogyasztói bizalmat, eleinte csak félévenként, Csehország jól rajtolt. Ugyanis a 2005. évi második mérésnél elért 97 pont után 2006-ban 100 következett – az eddigi rekord a Beszkidek és az Érchegység között.

Aztán jött a globális pénzügyi válság, és a cseh fogyasztók bizalmának mutatója 90 alá került 2008-ban, mélypontra pedig 2012 negyedik negyedévében jutott 62 ponttal. Majd tavalyelőtt újra visszament 80 fölé.

Derűlátó a többség

Az index három összetevőjéről Rausch Tamás, a Nielsen üzletfejlesztési tanácsadója azt mondja:

– A cseh fogyasztók több mint fele kisebb-nagyobb mértékben kedvezőnek látja személyes pénzügyi helyzetét a megkérdezést követő tizenkét hónap során, ahogyan a munkahelyi kilátásokat is. A megkérdezettek 57, illetve 53 százaléka.

Hozzáteszi, hogy a harmadik kérdés arra vonatkozik, ha figyelembe veszi jövedelmét, valamint az árakat, a jelenlegi helyzetet kedvezőnek tartja-e, hogy megvásárolja, amit szeretne, és amire szüksége van. Itt a csehek 47 százaléka adott többé-kevésbé kedvező választ.

A fenti arányoktól eléggé eltér a vizsgált harmincegy európai ország fogyasztóinak véleménye. Annyiban a sorrend is, hogy második a vásárlási kedv. A személyes pénzügyi helyzetnél a kedvező válaszok átlaga 41 százalék, a vásárlási hajlandóságnál pedig 35, míg a munkahelyi kilátásoknál 32.

Figyelemre méltó eredményt hozott a felmérés következő kérdése: „Gondolja-e Ön azt, hogy országa jelenleg gazdasági válságban van?” Igennel válaszolt földrészünk válaszadóinak átlag közel kétharmada (64 százalék). Viszont a cseh válaszadók közül csak egyharmad (33 százalék). //

Kapcsolódó cikkeink