Fogyasztói csoportok: bekeményít a GVH

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 04. 30. 00:01

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozottabb fellépésre szánta el magát a fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásokkal szemben – olvasható a hatóság közleményében.

A versenyhivatal két céget – a SWISS INVEST 2009 Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft-t és az EUROMOBILIEN Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft-t – még a versenyfelügyeleti eljárás lezárását megelőzően ideiglenes intézkedéssel eltiltott meghatározott tartalmú hirdetéseik alkalmazásától.
A két vállalkozással szemben a GVH – hasonlóan az elmúlt évekhez – azért indított vizsgálatot, mert azok hirdetéseikben a fogyasztók részére nem vagy nem egyértelműen adnak információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, így többek között a vásárlói jog gyakorlásának tartalmáról és bizonytalan idejéről, a kockázati tényezőről, a megszerezhető termékek jellegéről. A reklámok révén az ügyfelek annak reményében köthetnek szerződést a fogyasztói csoport szervezőjével, hogy hamarosan pénzhez jutnak, miközben ez nem felel meg a valóságnak.
Eljárásában a GVH többek között azt vizsgálja, hogy az elsősorban az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, a hitelintézetek banki szolgáltatásaiból kirekesztett (BAR-listások, nyugdíjasok) fogyasztókat célzó hirdetések, tájékoztatások alapján az azokkal találkozó személyek tisztában lehettek-e a fogyasztói csoport konstrukció lényeges elemeivel. Azaz azzal, hogy az adott szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel (a tagok befizetéseiből) kerül sor, meghatározó a szerencseelem léte (esetenként sorsolás alapján dől el ki az a szerencsés, aki adott hónapban a vásárlói joghoz jut) és az a körülmény, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s azáltal a megszerezni kívánt dologhoz.
A GVH az elmúlt öt évben összesen tíz eljárást folytatott le különböző fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásokkal szemben, melyek szinte kivétel nélkül marasztalással és bírság kiszabásával zárultak. Az eljárások során a GVH magát a konstrukciót nem vizsgálhatja és nem is vizsgálja, ám a tagokat toborzó hirdetések, tájékoztatások tartalmát annál inkább. Ám gyakran hiába mondta ki a jogsértést, szabott ki bírságot, írt elő kötelezettséget, a vállalkozások némileg módosítva tájékoztatási gyakorlatukat, folytatták azt alapvetően változatlan formában. Nem ritka e körben az a jelenség sem, hogy e cégek egyik napról a másikra megszűnnek, majd új néven, ám azonos gyakorlatot folytatva működnek tovább. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a GVH jelen pillanatban is 5 fogyasztói csoport ellen folytat vizsgálatot – írja az mfor.hu.

Kapcsolódó cikkeink