A fogyasztás növelése javíthatja a nyúltenyésztők helyzetét

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 18. 11:23

Növelni kell a nyúlhús fogyasztását Magyarországon ahhoz, hogy stabilizálni lehessen a nyúltenyésztők helyzetét – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Debrecenben.

nyul

Nagy István, a Farmer Expón rendezett nyúltenyésztési fórumot követő sajtótájékoztatón elmondta: a nyúltenyésztés a rendszerváltás után kifejezetten exportorientált ágazattá vált, a Magyarországon előállított, évi több mint tízezer tonna nyúlhús 97-98 százaléka külföldi fogyasztókhoz kerül.
Az országban az évi nyúlhúsfogyasztás fejenként mindössze 20 dekagramm, míg a nyugat-európai országokban két kilogramm – indokolta az államtitkár azt a kampányt, amelyet a nyúlhúsfogyasztás növelésére a szaktárca támogatásával indított júniusban a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az Agrármarketing Centrummal közösen, és amelynek újabb állomása a debreceni Farmer Expo.
A nyúlhús-kampánnyal az is céljuk volt, hogy madárinfluenza miatt az áruházak polcairól eltűnt víziszárnyasokat pótolják egy új, hasonló árkategóriába tartozó termékkel – mondta Nagy István. Elmondása szerint a hazai nyulak 65-70 százalékát nagyüzemi telepen állítják elő.
Az államtitkár kiemelte: a szaktárca szeretné elérni, hogy a jövőben a nyúltartás visszakerüljön a vidéki otthonokba is, ami hozzájárulna az önellátáson túl a szegénység csökkentéséhez.
A nyúlnak ugyanis kiváló minőségű húsa van, és rendkívül szapora: egy anyanyúlnak tíz szaporulata van egy hónapban, a kisnyulak 2,5-3 hónap alatt érik el az átlagosan 2,7 kilogrammos vágósúlyt, tehát nagy a reprodukciós képességű állat olcsó és jó minőségű élelmiszert ad – fejtette ki Nagy István.
Juráskó Róbert, a nyúl terméktanács elnöke jelezte: a hazai nyúltermelést jelenleg két vágóhídon, Lajosmizsén és Baján dolgozzák fel 50-50 százalékban, de a vágóhidak kapacitásának kihasználtsága is csak 50 százalékos.
A szakember az MTI érdeklődésére szólt arról: jelenleg mintegy 85 ezer anyanyúl van az országban, a vágóállatok száma 4,5 millió, mintegy 10 800 tonna évente, a hazai fogyasztás ebből mindössze 2 százalék körüli.
Céljuk az, hogy 2020-ra 7 millió vágóállatot tenyésszenek a hazai kis- és nagytermelők, és a hazai fogyasztás elérje az 5-10 százalékot – jelezte Juráskó Róbert hozzátéve, hogy törekvésüket mindenben támogatja a földművelésügyi tárca és az Agrármarketing Centrum (AMC).
Végváriné Henter Lilla, az AMC szóvivője eredményesnek nevezte a június óta tartó nyúlhús-kampányt. Azokban az áruházakban ahol bemutatókat, kóstolókat tartottak, hat százalékkal emelkedett az eladott nyúlhús mennyisége a bemutatók óta – tette hozzá. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink