Foglalkoztatási szolgálat: júliusban éves szinten csökkent az álláskeresők száma
Az álláskeresők száma júliusban 3,7 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, a júniusi adathoz viszonyítva pedig 0,2 százalékos a csökkenés; a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júliusi zárónapon 247 800 álláskereső szerepelt.
Az NFSZ a honlapján közölte: júliusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalék. A legalacsonyabb érték továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt.
Júliusban 39 300 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 14,2 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 5,1 százalékkal csökkent. Az álláskeresők 9,4 százaléka, 23 300 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tartották nyilván, de Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megyében is jelentős volt a számuk.
Az álláskeresők 28,3 százaléka, 70 200 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 4,9 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az év hetedik hónapjában 36 200 volt a 25 év alatti és 63 000 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 14,6, illetve 25,4 százalékot tett ki.
Az NFSZ adatai szerint júliusban 136 700 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 50 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 44,8 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
A foglalkoztatók 46 700 új betölthető álláshelyet jelentettek be júliusban, ezek 68,8 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 32 100 volt, amelynek 20,6 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.
Júliusban 122 400 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 82 900 betöltetlen maradt.
Az év hetedik hónapjában 97 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül az egyéb műanyag-termék gyártását és a textil-kiskereskedelmet, területileg pedig Bács-Kiskun megyét és Budapestet érintették.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,3 százalékos volt a 2019. április-júniusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 155 500-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >Elégedett a legfrissebb munkaerőpiaci adatokkal a kormány
A magyar foglalkoztatottság Európa élvonalához tartozik, az új intézkedések célja,…
Tovább olvasom >Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés
Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai:…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >