FM: újabb exportlehetőségek nyíltak a magyar húsipari vállalkozások előtt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 22. 11:40

A magyar vállalkozások nyúlhúst, marha- és bivalyhúst, illetve ezekből származó készítményeket exportálhatnak Szingapúrba – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.

 

A szingapúri Agrár- Élelmiszer- és Állategészségügyi Hatóság (AVA) delegációja júliusban tartott egyhetes ellenőrzést Magyarországon, mely során egy nyúl- és egy szarvasmarha-vágóhidat, valamint egy feldolgozó létesítményt látogattak meg. Az AVA ellenőrzése emellett a magyar állategészségügyi hatóság felügyeleti rendszerének elemzésére is kiterjedt.
Az audit eredményéről készült jelentés szerint a szingapúri hatóság szakemberei saját előírásaik alapján is megfelelőnek találták a helyszíneken tapasztaltakat. A pozitív kimenetelű jelentésnek köszönhetően, a vonatkozó állategészségügyi bizonyítványok kiállítását követően az érintett létesítményekből megindulhatnak a szállítmányok a távol-keleti országba – közölte a szaktárca.
Kiemelték: a magyar hatósági felügyeleti rendszer kiválóságát ismeri el az a tény is, hogy a fenti termékcsoportokban újabb érdeklődő vállalkozásoknak nem kell megvárniuk a szingapúri hatóság képviselőinek ellenőrzését, mert már a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakembereinek auditját követően megkaphatják engedélyüket a kiszállításra.
A korábban engedélyezett baromfihús és sertéshús termékeket követően így tovább bővült a Szingapúrba szállítható magyar termékek köre, és egy újabb, egyre növekvő távol-keleti piacon jelenhetnek meg magyar nyúl- és szarvasmarhatermékek – olvasható az FM közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink