FM: a méhcsaládok száma meghaladja az egymilliót

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 07. 11:32

A  magyar méz kiváló, termelése hagyományokon és az exportminőség előállítására alkalmas technológián alapul – közölte Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.

mez

Az államtitkár a korábbi mézhamisításról, a nem természetes eredetű ázsiai mézekről szólva kitért arra, hogy az Európára kiterjedő vizsgálatok után, a magyar kezdeményezésnek és összefogásnak is köszönhetően kitisztultak a polcok, ma már biztonságos mézet lehet vásárolni a hazai üzletekben és a piacokon.
A méhészet piaci erejének növelése a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításával, a helyi termékek értékesítésének előmozdításával, valamint a hazai termékek fogyasztásösztönző programjának működtetésével érhető el – az FM közleménye szerint a 30. nemzetközi mézvásáron és méhésztalálkozón szombaton Jászberényben erről is beszélt Nagy István.

Az államtitkár kiemelte, hogy egyre erősödik a méhészek és a fogyasztók közötti közvetlen kapcsolat. A megbízhatóságot szolgálják a folyamatos mézvizsgálatok, valamint a termelői méz azonosítására létrehozott méz-zárszalagok és a termelői mézesüvegek is.

Magyarországon a méhcsaládok száma meghaladja az 1 milliót, az Európai Unió 27 tagállama között az ország a méhsűrűséget figyelembe véve a második helyen áll.
A méztermelés az elmúlt tíz évben 15 és 30 ezer tonna között változott, ennek nagyobb részét külföldön értékesítik. A magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, ez 22-25 milliárd forintot jelent – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink