Magyar Nemzeti Nap Antalyában

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 25. 11:04

A törökországi Antalyában zajló Világkiállítás eseményeként Magyar Nemzeti Napot tartottak 2016. október 24-én. A megnyitón Kiss Gábor, hazánk törökországi nagykövete nagy sikerről és érdeklődésről számolt be, és annak a lehetőségét hangsúlyozta, hogy egy ilyen rangos eseménnyel a Magyarország iránt érdeklődő üzletembereket is meg lehet szólítani. Az október végén záruló Világkiállítás magyar tematikus napján több mint harminc fellépő mutatta be a magyar kulturális értékek sokszínűségét. A díszkertészet legjavát bemutató Expo Antalya 2016. április elején nyílt meg mintegy 112 hektáros területen, ahol 49 ország nemzeti kertje, – köztük a magyar – mutatkozott be.

antalya
A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárai mellett Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója is megszólalt a megnyitón. A felszólalók mindannyian a magyar-török gazdasági kapcsolatok minőségi fejlődéséről számoltak be, hiszen hazánk számára a keleti nyitás keretében Törökország rendkívül fontos partner.
A nyitórendezvény után a múlt, a jelen és a jövő jegyében kaphattak ízelítőt Magyarország kultúrájából, népművészetéből, annak sokféleségéből az Antalyában zajló Világkiállítás Magyar Nemzeti Napjának látogatói. A több mint harminc fellépő hamisítatlan, magyaros hangulatot teremtett: volt matyó lakodalmas felvonulás, folklór show a Matyó Táncegyüttes és a Nemzeti Táncegyüttes szólistáinak közreműködésével, de megnézhették a hungarikum fotó kiállítást, a gyerekek pedig magyar népi játékokat próbálhattak ki, gyermek táncházban, bábelőadáson is részt vehettek. Az egész napos programot az esti órákban táncház zárja.
A kulturális kavalkád mellett Dr. Orlóci László, a Díszkertészek Szövetségének elnöke mutatta be a Magyar Kertet az egybegyűlteknek. Az expo idei tematikájához illeszkedve a Magyar Kert a „Learning by playing”, azaz „Játszva tanulás” címmel mutatta be hazánk dísznövénykultúráját mintegy 700 nm-en. A Kertben a gyermekek interaktív játékok segítségével fedezhették fel természeti környezetünket, valamint a török és magyar történelmi és kertészeti múlt közös emlékeit. A látogatók összesen 100, Magyarországon termesztett növényfajtát ismerhettek meg és az építés során elsősorban fenntartható technológiákat, vízáteresztő, újra hasznosított és természetes anyagokat használtak fel.
A Magyar Nemzeti Napot szakmai találkozók is színesítették. A cégek és szakmai szervezetek képviselőinek török-magyar üzletember találkozót és B2B megbeszéléseket szerveztek, amelynek a jövőben várhatóan kézzelfogható eredményei is lesznek.

Kapcsolódó cikkeink