FM: kiemelt hangsúly a zöldítés és a környezetvédelem
Az Európai Uniónak új környezeti kihívásokkal kell szembenézni, ezért az új Közös Agrárpolitikában kiemelten szerepel a zöldítés és a környezetvédelem – idézi Nagy Istvánt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkárát a tárca közleményében.
Nagy István a budapesti Francia Intézet „Környezetvédelmi Hónap” programjának nyitó rendezvényén hangsúlyozta, hogy a környezettudatosság és a fenntarthatóság szempontjait nem lehet figyelmen kívül hagyni. A hulladékok keletkezésének megelőzése, illetve az újrafelhasználás kiemelten fontos. Aláhúzta, elengedhetetlenné vált az erőforrás-hatékonyság javítása, a hulladéktermelés csökkentése, valamint a termék és technológia tervezés új alapokra helyezése – írja közleményében a Földművelésügyi Minisztérium.
Az FM felidézi, hogy Magyarország 4. Nemzeti Környezetvédelmi Programja stratégiai eszközként nevesíti a környezettudatos szemlélet és gondolkodásmód erősítését, mindezek szellemében idén is hatékony tájékoztató kampányokat valósított meg a minisztérium. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a jubileumi Környezet Védelméért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

